Tökéletes kert helyett egészséges ökológiai rendszer – a Nyíregyházi Egyetemen tartott előadást Szomoru Miklós kertészmérnök

Magyarország egyik legszebb kertjének tulajdonosa a környezettudatos kertészkedés alapjairól osztotta meg ismereteit, praktikus módszereit. Az ingyenes rendezvényt a Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégiumának programsorozata keretében szervezték meg.

 

Szomoru Miklós az elmúlt években egyedülálló, mintegy tízezer növényből álló ökoszisztémát alakított ki pilisszentkereszti kertjében. Szemlélete radikálisan eltér a hagyományos, beavatkozásközpontú módszerektől: a természetes egyensúlyra és az örömteli kertművelésre épít. „A kertész kertje” néven ismertté vált profiljával, videóival és tanácsaival ezreket ösztönöz az ökotudatos kerttervezésre.

szm01

 „Már gyerekként szerettem a kertünkkel foglalkozni, akkoriban azonban még nagyon más volt a gyakorlat, mindent elástunk vagy elégettünk, rengeteget permetezünk és ilyen profi kertészetek sem voltak, mint ma” - kezdte előadását Szomoru Miklós a Nyíregyházi Egyetemen. Az országosan ismert szakembert már diplomával a zsebében, Gyulai Iván tanár úrnak köszönhetően érte a „kertészeti megvilágosodás”, amely lényegében a természet megfigyelésén alapuló gyakorlatot jelenti.

szm2

A kertészmérnök az elmúlt 12 évben egy szinte „önműködő” kertet alakított ki Pilisszentkereszten. Ezt azonban talajjavítás, komposztálás, mulcsozás és tudatos növényválasztás nélkül nem érhette volna el. A környezettudatos kertművelés szerinte ma már nem csak esztétikai kérdés, nem merül ki abban, hogy kinek, mi tetszik, hanem társadalmi felelősség is egyben.  

szm3

Volt, aki letisztult, minimalista kert tervezésére kért fel, ezt természetesen nem vállaltam - mondta az előadó. „A fenntartható kertészkedés lényege ugyanis éppen a biológiai sokféleség megteremtése, a növények egymásra gyakorolt hatása, a monokultúra kerülése és a talajélet rendbetétele. Minél több, az éghajlatnak megfelelő növényfajta van kertünkben, annál több élőlényt vonz majd oda a diverzitás, amelynek köszönhetően hosszútávon a természetes növényvédelem is kialakulhat.”

szm5

A szakember ezer négyzetméteres kertje a közelmúltban egy több száz négyzetméteres telekkel bővült, amelyen már megkezdte a munkát. A területen nem használ műtrágyát, semmilyen növényvédelmet nem alkalmaz, kertje permetezés- és ásásmentes.  Magyarország egyik legszebb kertjének tulajdonosa állítja: fontos a türelem, egy organikus módon gondozott kert ugyanis a harmadik-ötödik évétől kezd fenntarthatóan működni– a természet nem old meg mindent azonnal. A tökéletesség hajszolása helyett pedig érdemes elfogadni a kártevőket is, hiszen nélkülük nem jelennek meg természetes ellenségeik sem. "Azt kell szem előtt tartanunk, hogy nem egy makulátlan kert, hanem egy egészséges ökoszisztéma kialakítása a cél."

szm6

Az előadást követően az érdeklődők kérdéseikre is választ kaptak. A programot a Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégium rendezvénysorozata keretében szervezték.