Április harmadikán, kedden délután tartotta a Nyíregyházi Fõiskola szenátusa rektorválasztó ülését. A titkos szavazáson a hat jelöltbõl Dr. Jánosi Zoltán a Bölcsészettudományi és Mûvészeti Fõiskolai Kar fõigazgatója kapta a legtöbb voksot, a tizennégy szavazatból tizenegyet. A rektorjelölt a szenátusi ülés után nyilatkozott az nyf.hu-nak.
- Megvolt a döntés, a Nyíregyházi Fõiskola szenátusa Önt jelölte a rektori posztra, de ez még nem jelent automatikusan rektori címet! Milyen procedúrán kell még átesnie?
- A Nyíregyházi Fõiskola felterjeszti a szenátus által kiválasztott rektorjelölt személyét az oktatási és kulturális miniszterhez, és a kinevezést a miniszterelnök adja át. Tehát különösebb procedúra itt már nem várható, a döntés most már a felsõbb szervek kezében van. Tehát személyes megmérettetésekrõl nincs szó.
- Hogy ha gyakorlatban nézzük, akkor a miniszteri döntés meg szokta-e változtatni a szenátus döntését?
- Én úgy tudom, hogy nem.
- Az országban nincs olyan felsõoktatási intézmény, ahol a rektor szerepét nõ tölti be. A választás idején volt-e olyan érzése, hogy - a fõiskolai pletykák csak úgy szóltak róla, mint az Ön legnagyobb ellenfelérõl - Láczay Magdolna lehet a gyõztes? Ezt a szavazatkülönbséget nevezhetjük kiütéses sikernek?
- Nem volt nekem Láczay Magdolna fõigazgató asszony ellenfelem. Mi mind a fõiskola vezetésében, mind pedig a magánéletben nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Ezt csak azért mondom el, mert egy választás mindig nagy érzelmi hullámokat vet, és miközöttünk valóban nem volt ilyen feszültség. Nem is érzem én ezt semmiféle kiütéses gyõzelemnek, nemcsak vele, hanem mással szemben sem. A koncepcióról beszélek inkább, úgy tûnik, hogy az a nézet, amit én a pályázatomban leírtam, az volt vonzóbb a fõiskola dolgozóinak számára. Nemcsak a szenátus tagjainak, õk ugyanis a mögöttük álló oktatói és dolgozói réteget képviselik, és nem önmagukat. Õk, tudomásom szerint közvélemény kutatásokat is csináltak, és sokat egyeztettek ezekben a kérdésekben. Én úgy gondolom, hogy minden mostani vezetõ meg fogja találni a maga helyét a fõiskola új vezetésében, hiszen minden, és ezt szeretném hangsúlyozni, minden értékre szükség van, akár nõ, akár férfi, akár pedig hallgató képviseli ezt az értéket.
- Nem akarok sablonkérdéseket feltenni, de ha már az érzelmekrõl esett szó, akkor milyen érzés az, hogy a rektori posztot Ön töltheti be a késõbbiekben?
- Ez még nem biztos, ez egyelõre csak a rektori jelöltségre vonatkozik. De ez egy kettõs érzés. Egyfelõl nagyon jó érzés az, hogy egy ekkora fõiskola, ahol több mint tizenháromezer hallgató tanul és nyolcszáznál több oktató tanít azt az elvet, koncepciót támogatta nagyobb többségben, amit én dolgoztam ki. De nem csak errõl van szó. A rektorjelölt személye, - és bárkit választottak volna meg - egy szellemi felhajtóerõn születik meg mindig, amit a fõiskola különbözõ rétegei képviselnek, az õ tanácsaikban, meglátásaikban, az elõzõ vezetésnek, a rektornak és a rektor helyetteseknek, valamint a fõigazgatóknak a munkájában születik. Jó érzés természetesen az, hogy mindez bizalmat kapott.
A másik érzésem - amint mondottam kettõs - az óriási felelõsség. Tulajdonképpen amikor kimondták a szavazatok arányát, akkor sújtott le rám - arányaiban és súlyával - hogy mire is vállalkoztam, amikor benyújtottam a pályázatot. Most a hátralévõ néhány hónapban, amíg a miniszter úr dönt, igyekszem minden erõmmel erre a feladatra felkészülni, minél többet, és minél mélyebben megismerni a fõiskola életét, hiszen egy pályázatíráshoz nem lehet a dolgok mélyéig hatolni, csak egy bizonyos fokig lehetett belelátni, de nem is volt erre szükség. Most már viszont szükség van mindennek a nagyon alapos áttekintésére.
- ej -