Nem vonul ki az állam a magyar felsõoktatásból, sõt sokkal több költségvetési támogatást kapnak az intézmények - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Az Aktív Szemeszter interjújából az is kiderül, a szaktárca nem zárat be intézményeket, és a miniszter a volt hallgatóit is kérdezi a munkaerõpiacról.
A HÖOK tájékoztatása szerint hivatalos választ nem kaptak. Az a gondolatmenet, mely a pontokban megfogalmazódik, és maga a kiáltvány szellemisége kimondottan elõremutató. Az elmúlt egy évben, az egyik legnagyobb eredmény, hogy a felsõoktatásról szóló viták középpontjába a minõség, a színvonal került. Korábban a viták arról szóltak, milyen mennyiségi változás történt a felsõoktatásban, hogyan alakul a hallgatói létszám.
Tehát várhatóan a pontok közül többet is fontolóra vesz a tárca, és beépíti a törvénymódosításába?
A pontokat egyenként is érdemes végiggondolni. A Felsõoktatási Kerekasztal ülésén megvitatjuk.
Mikor módosul a felsõoktatási törvény?
A törvény módosítását éppen most nyújtottuk be a parlamentnek, valószínûleg a június végéig sorra kerülõ parlamenti ülésszakon tárgyaljuk.
A 12 pont szerint a tárca többször hangsúlyozza a hallgatók megrendelõ szerepét, de a törvényben ez nem látható. Valóban megrendelõnek kell lennie a hallgatónak?
A felsõoktatás ma a világ egyik legjelentõsebb versenyszíntere. A verseny elsõdlegesen az információért és a tudásért folyik, ebben a hallgatónak igenis van megrendelõ szerepe. Nem kizárólag neki, de az õ megrendelõ szerepe lényeges. Valójában az állam a legnagyobb megrendelõ. Az adófizetõk a pénzt bizonyos felsõoktatási intézménybe teszik, méghozzá úgy, hogy a hallgatói jelentkezések és azok színvonala dönti el, hova kerül több államilag támogatott hallgatói hely. A hallgató jelentkezése és teljesítménye révén "viszi" az adófizetõk pénzét az adott intézményekhez. Így azok az intézmények, amelyek jó szolgáltatást nyújtanak - következésképpen oda jelentkeznek azok a hallgatók, akik jó teljesítményt nyújtanak - ezáltal megrendelõ szerephez jutnak. A gazdasági élet szereplõi és a szaksajtó pozitívan értékelte, hogy a hallgatói normatíva így alakul. Ez a fajta megrendelõ szerep tehát nõtt. Biztos, hogy el kell telnie egy-két tanévnek, amíg ennek az egyes hallgatóra érezhetõ hatása lesz.
Az állam - ahogy Magyar Bálint fogalmazott - közvetve valóban bezárhat intézményeket?
A verseny és a teljesítmény szabályoz. Senki nem zárhat be felsõoktatási intézményt, de igenis létrejöhet olyan helyzet, amikor a hallgató azáltal, hogy - olyan teljesítménnyel és színvonallal, amely nagy mennyiségû államilag támogatott helyet vinne az adott intézménybe - nem jelentkezik oda, ezért mégis ez történik. Az állam ebben a helyzetben nem közvetlen módon intézkedik, hanem azt mondja, hogy együtt van verseny és teljesítmény, és amíg ebben a versenyben azok, akik a saját teljesítményük révén nem képesek állva maradni, azoknak két lehetõségük van: költségtérítéses hallgatókból tartják fenn magukat, vagy más útra lépnek. Ez lehet az integráció, és az, hogy ennek a képzési formának, ebben a formában vagy ennek az intézménynek nincs jövõje.
A Bokros Lajos szerkesztette vitaanyag szerint a felsõoktatás szerkezeti válságban van. Gondolom, ez cáfolható...
Ez a vitairat sokat és keveset is mond. Túl elõre is megy, meg el is késett, mert olyan dolgokat sürget, melyek már hónapokkal ezelõtt elkezdõdtek és részben lezajlottak: ilyen például a hallgatói juttatások rendszerérõl szóló megállapodás vagy a felsõoktatás finanszírozásában történt módosítások. Más kérdés, hogy õ is minõségi változásról beszél. A viták középpontjában a mennyiségi szemlélet helyett végre a színvonal áll. Viszont teljes mértékben és kizárólag a piaci viszonyoknak kitenni a magyar felsõoktatást, ezt ellenzem. Sõt nem támogatom, ellenzem a magyar felsõoktatás privatizációját. Amirõl többen beszélnek, akár a tulajdonviszonyok tekintetében, akár a piac és a felsõoktatás kapcsolatának tekintetében, az létezik, ez a magánegyetem. Nemhogy arról nem gondolkodunk, hogy az állam kivonul-e a felsõoktatásból, hanem a mostani törvénymódosítással hosszú idõ óta elõször több évre elõre meghatározzuk a felsõoktatás költségvetési támogatási összegét. 214 milliárd forintról 241 milliárd forintra emeljük a felsõoktatás állami támogatását 2010-ig. A kormány elfogadta, beterjesztette a parlament elé. Ez nem azt jelenti, hogy minden állami felsõoktatási intézmény költségvetése abban az arányban fog növekedni, ahogy a 214 emelkedik 241-re, hanem minõségi kritériumok alapján.
Mitõl fog függeni ez az arány?
Ez egy minõségelvû kritériumrendszer, a törvényhez benyújtott mellékletként. Az a szempontrendszer jelenik meg benne, ami alapján a minisztérium és a felsõoktatási intézmény tárgyalása ki fog alakítani egy összeget.
Ha javul a minõség, elképzelhetõ, hogy a világranglistán elõrébb lépünk? Egyáltalán valóban baj, hogy magyar egyetem nincs a világ legjobb húsz intézménye között?
Mindannyian boldogok lennénk, ha az elsõ 100-150-ben lennének magyar intézmények, akkor nem boncolgatnánk ilyen kérdéseket. De nem lehet általánosságban megítélni a felsõoktatás egészét. Léteznek olyan intézményeink és szakterületek, amelyek világszínvonalon mûködnek, ahova szerte a világból jelentkeznek. Egyiptomban és Izraelben találkoztam a felsõoktatás vezetõivel, történetesen mindketten orvosok, és mindkettõ fia itt tanul Budapesten. Ugyanakkor valóban vannak olyan területek, amelyek nem hordozzák magukban a színvonalat. Ezeknek nincsen jövõjük. És vannak olyan kis szakok is, amelyekért kiállok, ugyanis van, amikor a gazdaságosság szemüvege nem mutatja a valóságot. Például ma a világban az oszmán tudományok, a turkológia kérdésében két iskolát emlegetnek: a chicagóit és a budapestit. Hogy milyen társadalmi haszna van ennek? Nagy, csak más dimenzióban. Nehéz eldönteni, hogy a tudomány mely szelete olyan fontosságú, amely 5-10-20 év múlva meghatározó. A tudomány színesebb annál, minthogy mindent egyszerûen le lehessen írni, de a fõ trendeket látni kell. A piac értékítéletét figyelembe kell venni, mert fontos, hogy a hallgatók piacképes diplomát szerezzenek. A keretszámok meghatározásánál ezt figyelembe is vettük.
Beszél-e korábbi tanítványaival, akik visszajelzést adnak önnek a nehézségekrõl vagy épp a könnyebbségekrõl az elhelyezkedés kapcsán?
Nagyon sok egykori hallgatómmal találkozom. Sokan vannak az írott sajtóban, a politikai, tudományos életben. Láthatóan el tudtak helyezkedni, van közöttük európai uniós parlamenti képviselõ, fõszerkesztõ, tanszékvezetõ. A visszajelzések megvannak, fõleg mikor történik egy pályamódosítás.
Miért jobb ma hallgatónak lenni, mint mondjuk az ön idejében?
Én a rendszerváltás elõtt, 83-88 között voltam egyetemi hallgató. Micsoda izgalom és öröm volt, amikor egy néhány hónapos külföldi, akkori szóhasználatban nyugati ösztöndíjat elnyert valaki. Én 86-ban voltam elõször egy szemesztert Heidelbergben. Ma az, hogy valaki elnyer egy ösztöndíjat, inkább egy bejelentés, és a beszélgetés megy tovább. Óriási a változás, és hogy ezt a mai hallgatók nem érzik, ez jó, mert ez így természetes. Megkap egy ösztöndíjat, kimegy, és aztán viszszajön a megszerzett tudással. Ahhoz, hogy megfelelõ színvonalon éljünk, mi is dolgoztunk, csak más körülmények között. Én könyvtárban dolgoztam egyetemi hallgatóként, hogy kiegészítsem a pénzemet. Ma a verseny nagyobb, teljesen kinyílt a világ. Nem Szombathely, Veszprém és Pécs versenyeznek egymással, hanem Sidney Budapesttel, Szeged Ottawával, Lille pedig Péccsel. Elismerem, hogy ez nehezebb, de sokkal-sokkal jobb, mint egy zárt világban, álversenyben tanulni.