Felsõoktatási törvénymódosítás lesz, népszavazás nem

A Felsõoktatási Kerekasztal Hiller István, oktatási és kulturális miniszter vezetésével a felsõoktatási törvény módosításáról konzultált, miközben a Fidesz és KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottság (OVB) nem hitelesítette.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem hitelesítette a Fidesz és KDNP népszavazási kezdeményezését, amely a felsõoktatásban tanuló államilag finanszírozott hallgatók tandíjfizetési kötelezettségének kérdésére irányult volna - adta hírül az InfoRádió. A benyújtott kezdeményezés pontos szövege a következõ volt: "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsõfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"
A OVB egyszer már elutasította a kezdeményezést, de ekkor az Alkotmánybíróság kérte, hogy tárgyalják újra az ügyet. Ezúttal 7:2 arányban szavazott a hitelesítés ellen. Indoklásuk szerint a népszavazás kivonná a parlament hatáskörébõl a tandíj ügyet, ez egy burkolt alkotmánymódosítás lenne - adta hírül az inforádió.

Konzultáltak a felsõoktatási törvény módosításáról

A Hiller István oktatási és kulturális miniszter vezetésével ülést tartó Felsõoktatási Kerekasztal résztvevõi egyetértettek abban, hogy az intézmények számára stabil szabályozási és finanszírozási környezetet kell teremteni.
A felsõoktatásról szóló 2005. évi törvény alapvetõen biztosítja a mûködés jogi feltételeit, de a konvergencia program elfogadásával megváltoztak a gazdasági és társadalmi körülmények. Ezért vált szükségessé egyebek mellett a költségvetés és a felsõoktatás kapcsolatát szabályozó törvény módosítása.

A résztvevõk szerint az intézmények biztonságát erõsíti az a tervezett finanszírozási modell, amelynek alapja az egyetemekkel, fõiskolákkal kötendõ keretmegállapodás. Ez úgynevezett állandó és változó támogatásokat tartalmazna.
Míg elõbbi több évre szóló rögzített támogatást jelentene, addig utóbbiról évenként állapodnának meg. Ide tartoznának a hallgatói juttatások, a képzési normatíva, vagy az, hogy mennyiben vesz részt az intézmény a közoktatási feladatok ellátásában. Az intézmények finanszírozásában a teljesítményekhez kötött állandó támogatási rész mintegy egyharmadot tenne ki.

A minõségelvûség érdekében kapott támogatást az a javaslat, amely ugyan nem korlátozza az oktatók további munkavállalásának lehetõségét, de a mai gyakorlatot jelentõ finanszírozás mellett az intézményi és programakkreditációban is egy felsõoktatási intézményben vehetõ számításba az oktató.

A Felsõoktatási Kerekasztal résztvevõi technikai természetû változásként támogatták a felsõoktatási információs rendszerben a szolgáltatott adatok pontosítását és a pályakövetési rendszer kiépítését.

Az egészségügyi reformhoz kapcsolódóan a törvény módosításával kell megteremteni annak a lehetõségét, hogy az OEP felé megfelelõ adatokat szolgáltassanak a felsõoktatási információs rendszerbõl - tájékoztatott az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó átfogó nemzeti stratégiához illeszkedõen a felsõoktatási intézmények képzési tevékenységében is lehetõséget kell teremteni a rugalmas tanulási útvonalak, az oktatás és a képzés különbözõ rendszerei és szintjei közötti átjáráshoz. Az Unió törekvéseivel összhangban lehetõség lesz a korábbi - akár nem felsõoktatási intézményben folytatott - tanulmányok beszámítására - áll az OKM sajtóközleményében.

A kerekasztal résztvevõi támogatták, hogy a gyesen, gyeden lévõ kismamák ne fizessenek képzési hozzájárulást. Ezt a szociális gondoskodás lényeges elemének minõsítették.
(www.edupress.hu)

- bizso -