Remény. Pogány Gábor Benő kiállítása

Remény címmel nyílt meg november 9-én a Vizuális Kultúra Intézet szervezésében a Nyíregyházi Egyetem Könyvtárának Galériájában Pogány Gábor Benő, Munkácsy Mihály díjas szobrászművész, főiskolai docens kiállítása. Az eseményt Prof. dr. habil. Szepessy Béla, intézetigazgató, grafikusművész, egyetemi tanár nyitotta meg. 

A Tudomány Ünnepe az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetemen november 9-én tartották a Magyar Tudomány Ünnepi rendezvények nyitóeseményét. A programsorozat célja, hogy minél közelebb hozzák a hallgatósághoz a tudományos munka fontosságát, bemutassák annak értékeit és eredményeit. A tudományos konferencia keretében kitüntetéseket adtak át, majd ünnepi plenáris előadásokat, és a „Tudományért-Művészetért” kitüntetettek előadásait hallgathatták meg az érdeklődők, melyet az egyetem YouTube-csatornáján is közvetítettek. 

Közösségszervező nap

Egyetemünkön 2021. november 3-án Közösségszervező nap került megrendezésre, amely „Tudományos ismeretterjesztés a közösségszervezésben” című programelemmel vette kezdetét. Három előadás ismeretanyagával gazdagodtak a hallgatók: Koncsol Krisztián és Horváth Dominik másodéves közösségszervező szakos hallgatók kutatási terveikről számoltak be, Nyilas Orsolya tanárnő pedig Jó gyakorlatok a közösségszervezésben címmel tartott előadást.

Együttműködés a Harbini Egyetemmel

November 8-án a Nyíregyházi Egyetem dísztermében online megbeszélésre és együttműködési megállapodás aláírására került sor Fine Arts College of Harbin Normal University Harbin egyetemmel. Az angol nyelvű online eseményen jelen volt Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere, Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora; Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár, Prof. Dr. Szepessy Béla, a Vizuális Kultúra Intézet intézetigazgatója, egyetemi tanár is. Videókonferencia-kapcsolaton keresztül köszöntötte a nyíregyházi résztvevőket a Harbini egyetem rektora és delegációja.

Előtérben az egyetem fejlesztése

Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa Nyíregyházán tárgyalt november 5-én. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megyeházán ezt követően tartott sajtóeseményen hangsúlyozta, az egyik kiemelt feladat a záhonyi térség logisztikai fejlesztése, bekapcsolva a térséget és hazánkat a nagyobb szállítmányozási rendszerekbe, egy 190 milliárdos beruházás keretében. Az innovációs és technológiai miniszter a nyíregyházi repülőtér és egyetem fejlesztését is a prioritások között említette. Az eseményen jelen volt Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár is.

A Magyar Tudomány Ünnepe a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem rektora és Tudományos Tanácsa tisztelettel meghívja Önt és munkatársait A TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET ÜNNEPE A NYÍREGYHÁZI EGYETEMEN című tudományos konferenciára. 
Az ünnepi konferencia ideje: 2021. november 9. (kedd) 10.00–11.30 óra. 
Helyszíne: Nyíregyházi Egyetem, B épület, Nagyelőadó Nyíregyháza, Sóstói út 31/B
A rendezvény védnökei: Magyar Tudományos Akadémia Innovációs és Technológiai Minisztérium MTA DAB 

Cseh vendégek az egyetem LEGO Stúdiójában

Nyíregyháza Megyei Jogú Város egyik szakmai projektjének keretében lehetőség adódott a partnervárosok közötti kétoldalú találkozóra. Ezzel a lehetőséggel most Csehország egyik városa, Pardubice élt. A program keretében 4 fős delegáció látogatott el Nyíregyházára, ahol elsősorban a helyi szintű, digitális fejlesztést szolgáló jó gyakorlatokat tekintették meg.

Meghívó kiállításra

A Nyíregyházi Egyetem Könyvtár Galériája és a Vizuális Kultúra Intézet tisztelettel meghívja Önt 2021. november 9-én 17.00 órától POGÁNY GÁBOR BENŐ Munkácsy Mihály díjas szobrászművész, főiskolai docens Remény című kiállításának megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Prof. dr. habil. Szepessy Béla, intézetigazgató, grafikusművész, egyetemi tanár. A kiállításhoz kapcsolódó filmvetítés: ÖNGÖRGETŐ című dokumentumfilm, Gulyás Gyula Kossuth díjas filmrendező alkotása. A képen látható: Assisi Szent Ferenc prédikációja a madaraknak.