Rajongókkal együtt duplán ünnepel a Keleti Front

Az egyre nagyobb népszerûségnek örvendõ Keleti Front zenekar áprilisban ünnepli fennállásnak 5. évfordulóját. Ennek apropóján két meglepetésekkel teli - természetesen - élõ koncertet adnak a fiúk, amiért cserébe „csupán” jó kedvet és tapsot kérnek a közönségtõl.

Az egykoron Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Kisvárdáról indult együttes hivatalosan április 3-án ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját, ám mivel ez a nap éppen kedd, amirõl köztudott, hogy munkanap, ezért torta helyett egy három órás próbával köszöntötték egymást a tagok. S ezt az "áldozatot" azért hozták, hogy a születésnapi koncertjükre minden hangjegy a helyére kerüljön, s úgy szóljanak a dalok, ahogy azt a nagykönyvben megírták

- Szeretnénk két remek bulival ünnepelni - árulta el lapunk kérdésére Szécsi Norbert, a csapat énekes-billentyûse.

- Hangtechnikusunkkal karöltve már hetek óta próbálunk, lépésrõl-lépésre rakjuk össze a programot. Igyekszünk mindenre odafigyelni, hiszen sok szempontból fontos állomás számunkra ez a dupla fellépés.

Koncert elõtt jól jön egy snapsz

Április 13-án 19 órától Kisvárdán, a Várszínház és Mûvészetek Házában, majd 28-án 21 órától Nyíregyházán, a Pódium Caféban ünnepelnek. A népszerû rockslágereket játszó Snapsz lesz az elõzenekar, s utánuk következik a közel két órás Keleti Front-koncert.

Jó hír, hogy a zenebarátoknak belépõkre egyik bulin sem kell költeni, mert azt a szervezõk állják, így nem csak az ünnepeltek, hanem az ünneplõk is dupla ajándékot kapnak.

- Bíró Zsolt -

Info a Keleti Frontól
További zenei hírek a www.zene.hu internetes lapban.