Egy nap gyakorlat francia módra

Ha idõrendben nézzük a programot, Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképzõ Iskola és Zrínyi Ilona Gimnázium. Ez a két intézmény fogadta a dijoni hallgatókat csütörtökön, ugyanolyan nagy vendégszeretettel, mint eddig bárhol. Csupa jó és szakmájukra nézve építõ jellegû élményekkel zárták a napot.

A köszönés már nem akadály, a francia fiatalok egyre több magyar szót tudhatnak a magukénak. Nagyon érdeklõdõek, semmi pénzért nem hagynának ki egyetlen programot sem. A csütörtök számukra valóban a „tanulásé” volt. Persze ez csak jelképesen értendõ, hiszen mindkét intézmény igazgatója és oktatói a lehetõ legnagyobb szeretettel fogadták õket. A nap folyamán meglátogatták Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképzõ Iskolát, ahol eltöltötték a délelõttöt, utána a program a Zrínyi Ilona Gimnáziumba invitálta õket.

Mikor megkérdeztem tõlük, milyen volt a napjuk, az elsõ, amit mondta: très bien, ami magyar fordításban annyit tesz nagyon jó. Este kikapcsolódásképp moziba mentek, majd a pihenésé volt a fõszerep. Pénteken délelõtt van még szakmai program, utána azokhoz a kiutazó magyar diákok családjához utaznak, ahol töltik majd a hétvégét.

Kálnai Anita