Együttműködés a Nagyváradi Egyetemmel

A Nyíregyházi Egyetem folyamatosan törekszik új nemzetközi együttműködések kiépítésére. A nemzetközi kapcsolatok fejlesztése céljából, illetve a külföldi partnerek körének bővítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a romániai Nagyváradi Egyetemmel, mely keretében a jövőben oktatási, kutatási tevékenységben, mobilitási programokban, információs- és bibliográfiai anyagok cseréjében, szemináriumok és tudományos ülések megszervezésében, közös konferenciák szervezésében dolgoznak együtt. A dokumentumot 2022. július 26-án, a romániai felsőoktatási intézmény dísztermében írta alá Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora és Prof. dr. Constantin Bungau, a Nagyváradi Egyetem rektora.

Legyél számlálóbiztos! Népszámlálás 2022

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője – mint helyi népszámlálási felelős – számlálóbiztosok jelentkezését várja a 2022. október-november hónapokban bonyolítandó országos népszámláláshoz, melyhez az alábbi felhívást tette közzé. A jelentkezés során a számlálóbiztosi jelentkezési lap megnevezésű nyomtatványt kell kitölteni, mely elérhető Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) portáján, valamint a varoshaza.nyiregyhaza.hu honlapon. Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 12.

Kutatnak, kísérleteznek a Nyári Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetében június és július folyamán Nyári Egyetemen vehettek részt középiskolások. A Molekuláris Biológia laborban PCR, HPLC vizsgálatokban, kutatásokba kapcsolódhattak be a fiatalok, akik sok-sok élménnyel tértek haza. Volt, aki a PCR technikával és a gélelektroforézissel ismerkedett meg, más diákok Mikrobiológia laborban vettek részt, ahol növényi kivonatok antimikotikus hatását vizsgálták - tájékoztatott Dobróné dr. Tóth Márta intézetigazgató.

Új szakok indulnak a Nyíregyházi Egyetemen!

A Magyar Akkreditációs Bizottság 2022. júniusában támogatta a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézete által kidolgozott Környezettudomány Mesterképzési szak szakindítási kérelmét.

A mesterképzési szak célja olyan környezetkutatók képzése, akik a jellegzetesen multidiszciplináris környezettudomány alkotó műveléséhez szükséges valamennyi tudományterületen magas szintű alaptudással és az ahhoz illeszkedő gyakorlattal, széles körben hasznosítható sokoldalú készségekkel, általános műveltséggel, korszerű természettudományos szemléletmóddal rendelkeznek. Felkészültségük alapján képesek a környezettudomány irányítói, tervezői szintű művelése iránti társadalmi igények kielégítésére. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

Mozgássérült hallgatónk karrierjének beindulását támogattuk

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársai a napokban meglátogatták a Nyíregyházi Egyetem frissdiplomás hallgatóját új munkahelyén, a MICHELIN nyíregyházi telephelyén. Jánócsik Tibor mozgássérült hallgatóként közösségszervezés szakon végzett, elmondása szerint a színvonalas oktatás és a gondoskodó, befogadó attitűdű egyetemi közeg miatt levelező képzésben szeptembertől mesterszakon folytatja tanulmányait.

 

Tovább nőtt a Nyíregyházi Egyetem népszerűsége

Évről-évre nő a Nyíregyházi Egyetem népszerűsége. A tavalyi évhez képest 18,5 százalékkal, több első éves hallgató kezdheti meg tanulmányait a rangos felsőoktatási intézményben. Az általános felvételi eljárás során 1.030 fő hallgató nyert felvételt, de még várható, hogy ez a szám emelkedik, hiszen még lehet jelentkezni pótfelvételi eljárásban több képzési területen államilag finanszírozott formában. A szakirányú továbbképzési szakokra is folyamatos a jelentkezés.

Elhunyt dr. Szabó József

Életének 90 évében elhunyt dr. Szabó József tanítóképző intézeti és főiskolai tanár egyetemünk jogelődjének oktatója. Egyik alapítója volt a nyíregyházi tanítóképzőnek, a beregszászi magyar tanítóképzés ügyét pedig negyven évig szolgálta. Halálával a nyíregyházi középfokú tanárképzés utolsó tanára távozott. Halálhírét családja közölte. Hamvait a nyíregyházi józsavárosi "Istenszülő elszenderedése" görögkatolikus templom (Korányi Frigyes u. 15.) urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra, 2022. július 21-én (csütörtökön) 15:00 órakor.