Vavrinecz András Príma-díjas

Príma-díjat kapott Vavrinecz András népzenész, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában, december 3-án.  Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában közönség nélkül megtartott gálaesten.     

Vavrinecz András tíz év hegedűtanulás és négy év szimfonikus zenekari gyakorlat után 1974-ben kezdett el népzenével foglalkozni. A táncházak, zenekari koncertek, táncegyüttesek kísérése mellett a kezdettől fogva elkötelezettségnek érezte a hangszeres népzene gyűjtését, lejegyzését, tudományos feldolgozását. 1984-1992 a Honvéd Művészegyüttes Hegedős folkzenekarában hegedült. Ezután az aktív zenélést a Bekecs együttesben folytatta, amelynek jelenleg is művészeti vezetője. 2001 óta a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum Szolgáltatási Osztályán zenei könyvtárosként dolgozik. A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója.

A magyar tudomány, kultúra, művészetek és sport kiemelkedő alakjai a világjárvány miatt ebben az évben közönség nélkül vehették át kitüntetésüket. Az alábbi linken megtekintheti a díjátadó ünnepséget:
https://mediaklikk.hu/video/2021/12/03/prima-primissima-dijatado-gala-2…

Fotó forrása: www.primaprimissima.hu / www.mediaklikk.hu