Ugrás a tartalomra

HÍREK

Szép magyar beszéd verseny a Nyíregyházi Egyetemen

A magyar népzene a zongorairodalomban

A magyar népzene a zongorairodalomban - Hommage á Bartók és Kodály címmel hallgattak előadásokat a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének Bartók termében 2023. március 21-én 14:00 órától. Az előadók a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai voltak: Burai Zsolt (hegedű, zeneszerzés szakos): Bartók Béla: Allegro barbaro - A mű keletkezése és analízise; Szilágyi Péter (orgona szakos): Kodály Zoltán: Székely keserves; majd Széles Krisztián (zongora, zeneszerzés szakos): Bartók Béla: Román kolinda dallamok I. sorozat címmel tartott előadást.

Vizes hét az egyetemen

A Víz Világnapja alkalmából színes szakmai programokat, előadásokat, kirándulásokat szerveztek a Nyíregyházi Egyetemen. Március 21-én déleőtt került sor a Játékos kémiai kísérletek a vízzel című előadásra, melyet Puki Polett  harmad éves hallgató tartott, ezt követte Dobróné dr. Tóth Márta a programsorozat szervezőjének, a Környezettudományi Intézet intézetigazgatójának előadása. 14:00 órától Kozmáné Tóth Viktória zeneterapeuta: Betekintés a zeneterápia gyakorlatába című előadására került sor. A szakmai programok sora Dr.

Előadás a Boldogság nemzetközi napján

   

Nemzeti együttműködés és összetartozás konferenciaprogramon az Eötvös…

Hackathon innovációs ötletverseny

A Nyíregyházi Egyetem a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00020 azonosító számú a „Technológia- és Tudástranszfer Iroda létrehozása a Nyíregyházi Egyetemen” elnevezésű pályázat keretében Hackathon innovációs ötletversenyt hirdet hallgatói csapatok számára. A verseny célja konkrét, gyakorlati kihívásokra választ adó kreatív és innovatív megoldások kialakítása.

Veretlenül megyei diákolimpiai bajnok az Eötvös Gyakorlóiskola…

Március 17-én rendezték a sakk, csapat városi- és megyei diákolimpiai döntőt, amelyen a gyakorlóiskola az „alsós fiú” kategóriában volt érdekelt. A Takács Armand (4. c), Takács Nimród (1. b), Barta Richárd (4. c), Gincsai Miklós (4. c) összeállítású csapat megállíthatatlan volt a maratoni hosszúságú versenyen.

Vizes hét az egyetemen

Itt a tavasz

Megérkezett a tavasz a Nyíregyházi Egyetemre is. Egyre több hallgató és egyetemi dolgozó használja az intézmény szabadtéri létesítményeit, mozog, fut, élvezi a tavaszi jó időt. A tavaly átadott szabadtéri kondiparkot a ragyogó napsütésben, napközben a hallgatók is egyre többen használják. Sportos egyetem vagyunk. Egészségünk érdekében sportoljunk, mozogjunk, sétáljunk minél többet az egyetem campusán.

Verseny: március 15-e és LEGO

2023 február elején hirdettük meg az 1848. március 15-e eseményeinek megépítése LEGO elemekkel című versenyt, mely március 6-án zárult. A verseny az online térben zajlott, és az ország bármely iskolájából vártük az ügyes diákok pályaműveit. A Nyíregyházi Egyetem LEGO Education Innovation Stúdió által koordinált verseny célja, hogy az 1848. márciusi eseményeket még jobban elmélyítsék a tanulók és a megszerzett tudást megörökítsék és feldolgozzák LEGO eszközökkel, egy maximum 50x50cm nagyságú építmény elkészítését és az arról készült videót vártunk a csapatoktól.