HÍREK
Nemzetközi hallgatóink kaptak kiválósági díjat
A Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogram keretében intézményünkben tanuló külföldi hallgatók közül Sheriff Kamara és Romeu Pereira Ernesto, 2023. november 20-án SH Welcome 2023-as rendezvényén Budapesten átvették az SH Magyar nyelvi és Angol nyelvi Hallgatói Kiválósági Díjat. "Örömünkre szolgál, hogy idén a Tempus Közalapítvány két hallgató jelölését támogatta a Nyíregyházi Egyetemről" - tájékoztatott az intézmény Nemzetközi Kapcsolatok Irodája.
Sikeres volt a Döntések és következmények című program
Nagy sikere volt az OTP Fáy Alapítvány Döntések és következmények képzési programja Vállalkozz okosan! moduljának Egyetemünkön. A Gazdálkodástudományi Intézet 48 gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója az Alapítvány trénereinek vezetésével 3 csoportban innovatív vállalkozási ötletek megvalósítását modellezte és ismerkedett meg a digitalizáción alapuló vállalkozások lehetőségeivel, kihívásaival.
A program a Nyíregyházi Egyetem és az OTP Fáy Alapítvány közötti Együttműködési megállapodás keretében valósult meg.
Filmbemutató és közönségtalálkozó / Aki legyőzte az időt
KELETI ÁGNES az olimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar női sportolója, a világ legidősebb 102 éves élő Olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója. Az életét bemutató, "Aki legyőzte az időt" című portré dokumentumfilmet láthatják a Nyíregyházi Egyetemen 2023. 11. 28-án (kedden)15:00 órától a D6-os körelőadóban.
Vendégünk lesz a film rendezője Oláh Kata, aki beavat bennünket a film készítésének kulisszatitkaiba! Minden kedves érdeklődőt, oktatót és hallgatót szeretettel várunk!
A belépés ingyenes!
Mesterséges intelligencia és környezetünk - meghívó előadásra
A Nyíregyházi Egytem Lónyay Menyhért Szakkollégiumának szervezésében "Mesterséges intelligencia és környezetünk" címmel Dr. Kiss Ferenc, a Környezettudományi Intézet oktatója tart előadást keddenként, 13:00 órától, a B épület, harmadik emelet B/323-as előadótermében. Az első programra 2023. november 21-én kerül sor.
Az előadó Oren Etzioni idézetét választotta előadássorozatának mottójául, mely így hanzik: "A mesterséges intelligencia sem nem jó, sem nem rossz. Ez egy eszköz. Egy technológia, amit használhatunk". Az előadást követően műhelybeszélgetésre is sor kerül.