Lehet, hogy ők is "Science"-tanárok lesznek!
Dobróné Dr. Tóth Márta mikrobiológus, a Zé szakos tanárok néhány gyakorlatát mutatta meg a Környezettudományi Intézetben a Túróczy Zoltán Evangélikus Iskolások számára!
Dobróné Dr. Tóth Márta mikrobiológus, a Zé szakos tanárok néhány gyakorlatát mutatta meg a Környezettudományi Intézetben a Túróczy Zoltán Evangélikus Iskolások számára!
A 28 gyakorlóiskolát magába foglaló tradicionális Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége (GYISZ) évente más – más helyszínen rendszeresen, egy–egy kiemelt, az oktatással (köznevelés és felsőoktatás), a pedagógiával és az oktatásmódszertannal foglalkozó témát fókuszba állítva életre hívja az a gyakorlóiskola vezetőtanítók- és tanárok országos módszertani konferenciáját.
A Nyíregyházi Egyetem hallgatói 2024. április 07-10-ig a győri Széchenyi István Egyetem által szervezett XVI. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciáján vettek részt.
A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi, valamint Óvó- és Tanítóképző Intézetének közös szervezésében 2024. április 16-án megrendezte a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd verseny egyetemi fordulóját - tájékoztatott az intézmény.
Évek munkája teljesedett ki egy újabb pozitív minősítéssel: "Családbarát Szolgáltatóhely" lett a Nyíregyházi Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja. A Családbarát Magyarország Központ auditora elismeréssel méltatta április 16-i személyes látogatásán a szervezeti egység munkáját és sokrétű tevékenységét, amellyel hozzájárul az intézmény vonzerejének belső és külső építéséhez is.
"Egyetemi közösségünk tudatos fejlesztéséért visszük tovább missziónkat elkötelezetten a következő években is" - fogalmazott Körei László központvezető.
Az MNB támogatásával a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete pénzügyi versenyt hirdet, melynek témája: „Örkény után szabadon… Egyperces gondolatok - Fókuszban a pénzügyi tudatosság”. A verseny célja: Az egyetemi oktatásban a pénzügyi és a vállalkozási ismeretek átadása rendkívül fontos, nélkülözhetetlen része a hallgatók szakmai fejlődésének. Ezt felismerve, kísérleti jelleggel, első alkalommal kerül megrendezésre a pénzügyi témájú verseny, melynek célja a pénzügyi tudatosság fejlesztése a fiatalok körében.
Az OTDT 2024. április 9-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna dísztermében rendezte meg ülését, amelyen átadásra kerültek az OTDT Szakmai Bizottság vezetőségi tagjainak megbízólevelei. Intézményünkből Dr. Vajda Ildikó, oktatási rektorhelyettes, intézetigazgató, főiskolai tanár a Testnevelési- és Sporttudományi Szakmai Bizottság munkájában és Dobróné dr. Tóth Márta intézetigazgató, főiskolai tanár a Tanulás- és Tanításmódszertani—Tudástechnológiai szakmai bizottság munkájában kaptak megbízást.
A Nyíregyházi Egyetem szakmai előadássorozattal ünnepli meg a Föld napját, 2024-ben is. A Környezettudományi Intézet munkatársai és a szervezők szeretettel látnak minden érdeklődőt az eseménysorozat programjaira.
A Nyíregyházi Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa és az intézeti diákkörök meghirdetik a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
III. házi fordulóját. Verseny időszak: 2024. április 18. - 2024. május 23.