HÍREK
Bessenyei Galéria
Bessenyei Galéria néven indul kiállítás sorozat a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Hoteljében október 16-án. A tervek szerint ebben a tanévben összesen nyolc kiállítást szerveznek majd a Vizuális Kultúra Intézet hallgatóinak és meghívott vendégművészeknek az alkotásaiból. A kiállítások tematikusak lesznek, a megyéhez, annak turisztikai és kulturális értékeihez fognak kapcsolódni. A magyar turisztika új filozófiájának jegyében szeretnék felhívni a figyelmet a helyi nevezetességekre, ennek a vidéknek a gazdag hagyományaira. A hotel és az intézet pályázatot is hirdet a különféle festészeti- és fotótechnikát használó hallgatóknak, s a szakmai zsűri által a legjobbnak ítélt alkotások a hotel szobáit díszítik majd.
A nyitó fotókiállításra október 16-án 17 órától kerül sor a hotel halljában (Sóstói út 31/b) Természetes reflexiók címmel, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A kiállítás megtekinthető a hotel nyitva tartási idejében.
Szenátusi ülés október 16-án
2012. október 16-án 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácstermében szenátusi ülés lesz.
Napirendi pontok>>>>
Meghívó a Vámos Miklós Rock & Blues Band koncertjére
2012. október 18-án 19 órától Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aula (Sóstói út 31/b)
Vámos Miklós hazánk egyik méltán legnépszerűbb írója új, Szitakötő című regényének októberi bemutatója kapcsán érkezik városunkba.
A könyvbemutató bemutatkozó (s egyben búcsú-) koncert is lesz, hiszen az író régi-új zenei oldalát is megmutatja, kiegészülve Bornai Tiborral. Kettejük formációja a Vámos Miklós Rock & Blues Band megalakulása két véletlennek köszönhető, az Író ironikus szavaival:
BGF-es SZAKMAI NYELVVIZSGA és FELKÉSZÍTŐ
Készülj a januári BGF-es SZAKMAI nyelvvizsgára ANGOL vagy NÉMET nyelvből egy 50 órás direkt vizsgára készítő kurzuson!
Kinek ajánljuk?
• Annak, aki örül
• a vizsgahely közelségének,
• a világosan megfogalmazott tananyagnak,
• a vizsgára történő felkészítésnek,
• az elérhető áraknak.
Nemzeti Közlekedési Hatóság Karriernap
Építsd a jövődet a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál!
…HA főiskolán tanulsz, de már most szeretnéd elkezdeni karriered építését
....HA értékes szakmai tapasztalatokat szeretnél nyerni
....HA műszaki beállítottságú, innovatív gondolkodású vagy
Álláslehetőségekkel, szakmai lehetőségekkel várnak mindenkit 2012. október 10-én előadásaikra, amelynek helyszíne:
”A” épület 114. kezdés: 11.00
Részletek >>>>>>>>>
Alumni és Karrieriroda
CISCO Hálózati Akadémia képzések a Nyíregyházi Főiskolán
Kedves leendő hálózati szakember!
Végy részt egy magas szintű informatikai képzésben a Nyíregyházi Főiskolán! Légy tagja Cisco Akadémiánknak!
A képzések a CCNA (Cisco Certified Network Associate), illetve a CCNA Security szakmai minősítés(ek) megszerzésére készíti fel a résztvevőket. Ezek a nemzetközi vizsgák egyelőre csak angol nyelven érhetőek el.
Hallgatóknak és öregdiákoknak JELENTŐS kedvezményt nyújtunk!
Jelentkezz október 10-ig, vagy regisztrálj oldalunkon!
Részletek a http://ciscoacademy.nyf.hu/ honlapon!
Lelkiség
Ajánljuk a hallgatók figyelmébe a főiskola Campus Rádiójának egyházi műsorát, amely minden vasárnap 10 és 12 óra között hallható. Az ÉlesztŐ című műsor vezetője valamint a történelmi egyházak képviselői előzetes bejelentkezés alapján lelki beszélgetésre is várják a fiatalokat. A fogadó órák helyszíne a „B” épület A009 terem.
Véradás a Nyíregyházi Főiskolán
Tavaly rekorderedménnyel zárult a VI. Országos Felsőoktatási Véradóverseny, melyhez 38 felsőoktatási intézmény csatlakozott. Szeptember és május között közel 13 ezer nappalis tanuló nyújtotta segítő karját véradásra, egynegyedük első alkalommal adott vért. A nemes megmérettetésben a Nyíregyházi Főiskola az ezer és tízezer fő közötti kategóriában az előkelő harmadik helyezést szerezte meg, s természetesen ebben a tanévben is versenybe száll a dobogós helyért.
November 15-én lejár a jelentkezési határidő!
Október 15-én megkezdődött a 2013-as keresztféléves felvételi eljárás. A jelentkezési határidő November 15. A Nyíregyházi Főiskola levelező munkarendben
- andragógia,
- gazdálkodási és menedzsment,
- kommunikáció és médiatudomány,
- nemzetközi tanulmányok,
- turizmus-vendéglátás
alapképzési szakokon, valamint az andragógia mesterszakon hirdet önköltséges képzéseket. Állami ösztöndíjas képzésekre is lehet jelentkezni a tanári mesterszakon, két vagy három féléves, levelező munkarendű képzési formákra.
Nyelvtanulási lehetőség a Nyíregyházi Főiskolán!
Kedves Hallgatók! Éljetek azzal a lehetőséggel, hogy a Főiskola saját nyelviskolájában tanulhattok!
Előnyök:
* Minőségi nyelvoktatás
* Következetes, korrekt tanári magatartás
* A hozott tudásodnak megfelelő szintről indulva érhetsz a nyelvvizsgáig
* Időpont választható
* Az oktatási díj kedvezményes
A nyelvtanulás a saját jövődbe történő befektetés! Szánj rá időt! Megéri!
ANGOL-NÉMET ESZPERANTÓ, OLASZ, OROSZ, FRANCIA… További részletekért keress bennünket!
STUDENT STOP! NYELVISKOLA www.studentstop.hu