Ugrás a tartalomra

Oklevélátadó Szenátusi Ülés a Nyíregyházi Egyetemen - új kezdet előtt a végzős hallgatók

A Nyíregyházi Egyetem közel 6000 hallgatója közül 2026 januárjában összesen 239-en tettek sikeres záróvizsgát, ünnepélyes keretek között pedig 185 végzős hallgató vette át oklevelét. Az intézmény 2026. január 31-én a Kodály-teremben tartotta Oklevélátadó Szenátusi Ülését, amelyen a végzősök mellett több száz hozzátartozó is részt vett.  

 

„Az oklevélátadó az egyetemi élet egyik legfontosabb eseménye, amely egyszerre szól a hallgatók teljesítményéről, az oktatók munkájáról és a közösség erejéről” – emelte ki köszöntőjében dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta: a diploma egy hosszú út fontos állomása, amely mögött kitartás, szorgalom és felelősségvállalás áll. Emlékeztetett arra is, hogy a hallgatóknak az évek során sokszor kellett egyszerre helytállniuk a tanulásban, a munkában és a családi szerepekben. Mint mondta: „az eredmények mögött mindig következetes munka áll, az oklevél megszerzése pedig nem végállomás, hanem a tanulási folyamat része”. A képviselő méltatta az egyetem gyakorlatközpontú, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó képzéseit, valamint az intézmény szerepét a város, a térség és az ország fejlődésében, hangsúlyozta továbbá: szükség van a végzősök tudására, munkájára és felelősségvállalására.

Dr. Szabó György rektor ünnepi beszédében az egyetemet, mint folyamatosan fejlődő, ugyanakkor hagyományaira építő intézményt mutatta be. Elmondta, hogy a képzési palettát folyamatosan bővítik és fejlesztik, különös hangsúlyt fektetve a gyakorlatközpontú oktatásra, a kutatás-fejlesztés támogatására, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatok erősítésére. Köszönetet mondott azoknak a szakkollégista és tudományos diákköri hallgatóknak, akik a kötelező tanulmányokon túl is bekapcsolódtak az egyetem tudományos munkájába, és elismeréssel szólt arról az 53 magyar és nemzetközi hallgatóról, akik a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián képviselték eredményesen az intézményt. „Örömmel jelentem be, hogy a Nyíregyházi Egyetem közel 6000 hallgatója közül 2026 januárjában 239-en tettek sikeres záróvizsgát, és megtiszteltetés számomra, hogy közülük 185 végzős hallgatónak személyesen adhatom át az oklevelet, amely nem végállomás, hanem iránytű a megszerzett tudás gyakorlásához” – fogalmazott a rektor.

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak. A Nyíregyházi Egyetem Pro Schola et Communitate (Az iskoláért és a közösségért) díját Dobos Zoltánné igazgatóhelyettes vehette át a Nyíregyházi Egyetemen, valamint a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végzett több évtizedes oktatói, nevelői és vezetői munkájáért. A Pro Discipulis Academiae kitüntetést Oláh Anett gazdálkodási és menedzsment szakos végzős hallgató kapta a hallgatókért végzett többéves, áldozatos tevékenysége elismeréseként.

A búcsúbeszédek során Hajdu Brigitta tanító szakos hallgató az alsóbb évesek nevében köszönte meg a végzősök példamutatását, kiemelve, hogy az egyetem közössége nemcsak az épületekben, hanem az itt született emberi kapcsolatokban él tovább. A végzősök képviseletében Oláh Anett arról beszélt, hogy a diploma egyszerre jelent lezárást és új kezdetet, az egyetemi évek alatt megszerzett emberi és szakmai tapasztalatok pedig biztos alapot adnak a jövő kihívásaihoz.

A beszédeket követően a 185 végzett hallgató ünnepélyes keretek között dr. Szabó György rektortól vehette át oklevelét.