„200 év a tudás és a társadalom szolgálatában” – a Magyar Tudomány Ünnepe - Jubileumi Tudományünnep 2025 a Nyíregyházi Egyetemen
Különleges jubileumot ünnepel idén a magyar tudomány: 200 éve alapították a Magyar Tudományos Akadémiát. A Nyíregyházi Egyetem évtizedek óta csatlakozik az országos programsorozathoz, novemberben pedig ismét gazdag eseménysorozattal várja az érdeklődőket. A Tudományos Tanács elnöke, Prof. Dr. habil. Simon László, az MTA doktora szerint ez az év a tudományos hagyományok és az egyetemi közösség értékeinek kiemelkedő találkozása.
Szabolcs vármegye nemessége is jelentős anyagi és erkölcsi támogatással járult hozzá az 1825-ben, Széchenyi által elindított kezdeményezéshez, a Magyar Tudományos Akadémia alapításához. „Sok gróf, nemes és tehetős ember (Károlyi György, Andrássy György, Vay Ábrahám) a régiónkból is adakozott, hogy 1865-re felépüljön az Akadémia székháza és kialakuljon ez a tudós testület. Ezért különösen szép, hogy a Nyíregyházi Egyetem is évről évre méltó módon csatlakozhat ehhez az országos ünnephez” – mondta Prof. Dr. habil. Simon László, az egyetem Tudományos Tanácsának elnöke, a Műszaki és Agrártudományi Intézet tudományos tanácsadója.
Simon László professzor szerint a tudományos tevékenység nemcsak az egyetemi oktatás alapja, hanem annak megújulását is szolgálja. „A felsőoktatásban az oktatók feladata nem áll meg a tanításnál. A kutatás az, ami élővé és korszerűvé teszi az átadott tudást.”
Az idei egyetemi programsorozat központi ünnepségét november 11-én, kedden 10 órakor a Nyíregyházi Egyetem B épületének Nagyelőadójában rendezték meg. Az esemény mottója – „200 év a tudás és a társadalom szolgálatában” – nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia alapításának bicentenáriumára utal, hanem a helyi tudományos közösség elhivatottságát is kifejezi.
A központi programot Dr. Szabó György rektor köszöntője után a Tudományért–Művészetért kitüntetések átadása nyitotta meg. A több mint két évtizede alapított intézményi elismerést idén két fiatal kutató - Dr. Kerekes Rita és Dr. Molnár Anita - vették át, akik kimagasló tudományos teljesítményükkel, a közelmúltban megszerzett PhD fokozatukkal érdemelték ki a Tudományos Tanács és az egyetem vezetőségének támogatását.
Az ünnepi plenáris előadást Prof. Dr. Szűts Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem dékánja tartotta „Ember és mesterséges intelligencia szimbiózisa” címmel. A digitális pedagógia és az MI társadalmi szerepe napjaink egyik legizgalmasabb témája, amely az oktatásban is egyre meghatározóbb – ahogy Simon professzor fogalmaz: „A mesterséges intelligenciát ma már a felsőoktatásban sem lehet megkerülni, hiszen segíti a kutatást, az oktatást, és új kérdéseket vet fel a tudományos gondolkodásban.”
A rendezvényen a frissen kitüntetett fiatal kutatók is összefoglalták tudományos eredményeiket.
Az ünnepség során oklevelekkel ismerték el továbbá azon egyetemi oktatók munkáját, akik a 2025-ben megrendezett országos tudományos diákköri konferenciákra hallgatókat készítettek fel, illetve bírálóként, zsűritagként, zsűrielnökként járultak hozzá a rendezvények sikeres lebonyolításához.
Gazdag intézeti programsorozat egész novemberben
A Magyar Tudomány Ünnepe nem csupán egy napra szóló esemény: a Nyíregyházi Egyetem valamennyi intézete saját tudományos programsorozattal készül novemberben. A kínálat a természettudományos konferenciáktól a művészeti és pedagógiai műhelymunkákig terjed, így minden érdeklődő megtalálhatja a számára izgalmas témát.
A Magyar Tudomány Ünnepe programjai nyilvánosak, a részletes eseménynaptár elérhető a Nyíregyházi Egyetem honlapján (https://mtu.nye.hu/) és a Magyar Tudomány Ünnepe - Jubileumi Tudományünnep 2025 országos portálján is.

