Elszánt küzdelemmel a legjobbak között végzett a Nyíregyházi Egyetem csapata a Tiszai PET Kupán

Élmények és hullámok hátán – Elszánt küzdelemmel a legjobbak között végzett a Nyíregyházi Egyetem csapata a Tiszai PET Kupán
Különleges hajóraj törte meg a Felső-Tisza hullámait augusztusban: tutajok, kenuk és kajakok vonultak végig Balsa és Tiszadob között, fedélzetükön több mint 260 elszánt „petkalózzal”. A Tiszai PET Kupa nem csupán egy folyótisztító verseny, hanem közösségi élmény és környezeti nevelés egyszerre. Az idei, 13. futam különlegessége, hogy először állt rajthoz egyetemi csapat: a Nyíregyházi Egyetem oktatói és hallgatói.
Első nekifutás, dobogóközeli zárás
A NYE-PET névre keresztelt csapat 14 199 PETákot gyűjtött, amivel összesítésben a negyedik helyen végzett, mindössze hajszállal lemaradva a dobogóról. Ha az egy főre jutó teljesítményt nézzük, a nyíregyháziak szorosan a második helyet szerezték meg. Ez újoncként különösen figyelemreméltó eredmény.
„Ez nem is igazán verseny, hanem egy közös küzdelem a hulladék ellen” – fogalmazott Dajka Bence Imre, akit hallgatóként kezdett foglalkoztatni az egyetemi csapat indításának ötlete. A csapat összesen több mint 300 zsák szemetet szedett össze, köztük rengeteg PET-palackot, üvegeket, autóalkatrészeket, sőt egy cickányt is „kimentettek”, amely ideiglenesen a kenuban talált menedéket.
Hajóépítés + csapatépítés = életreszóló élmények
A PET Kupán minden csapat maga építi meg a saját hulladékból és újrahasznosított anyagokból készült tutaját. A nyíregyháziak gyorsan végeztek, ők engedték elsőként vízre járművüket.
Az esték igazi közösségi táborrá változtak: filmvetítések, zenés programok, hajnali ébresztők és a közös nevetések kovácsolták össze a csapatokat. „Egy nagy családként működött együtt mindenki a vízen. Ha kellett, zsákokat adtunk egymásnak, ha valaki elfáradt, átvettük a terhet. Itt tényleg csak összefogással lehet boldogulni” – mesélte Szabó József Mihály, egyetemi oktató.
„Az egyik legnagyobb élmény az volt, amikor a tutajok vízrebocsátásánál mindenki közösen dolgozott, figyeltünk egymásra, nem számított, ki melyik csapatban van” – emlékeztek vissza a résztvevők. A tiszalöki vízerőműnél való zsilipelés vagy az esti közös csillagles is mindenki számára feledhetetlenné tette az expedíciót.
Tudományos küldetés
A Nyíregyházi Egyetem részvétele nem állt meg a szemétszedésnél. A Környezet- és Természettudományi Intézet oktatója, Dobróné dr. Tóth Márta vezetésével a csapat víz-, iszap- és talajmintákat gyűjtött a Tiszából és árteréből. Ezeket az egyetemen elemzik majd a hallgatók, különös tekintettel a mikroműanyag-szennyezés mértékének megállapítására.
„A minták feldolgozása nemcsak gyakorlati oktatási feladat, hanem szakdolgozati témák alapját is képezheti. Így a hallgatók közvetlenül láthatják, milyen hatással van a hulladék a Tisza élővilágára és végső soron az emberi egészségre is” – hangsúlyozta a biológus.
A vizsgálatok illeszkednek a PET Kupa és más szakmai partnerek által végzett országos kutatásokhoz, amelyek rendre igazolják: a Tisza vizében és üledékében nagy mennyiségben vannak jelen mikroműanyagok, főként csomagolóanyagokból származó részecskék.
Több mint szemétszedés
A PET Kupa versenysorozat évek óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a hulladékprobléma nem csupán környezetvédelmi, hanem társadalmi ügy is. A nyíregyházi csapat számára különösen megrázó volt látni, hogy a folyó mentén nem csak palackok és üvegek, hanem komplett autóalkatrészek, háztartási gépek, sőt egész WC-csészék is az ártérben végzik. A felhalmozódott hulladékmennyiség mellett a folyó alacsony vízszintjének látványa is megdöbbentő tapasztalat volt számukra.
Jövőbe mutató tervek
A NYE-PET tagjai már a vízen arról beszélgettek, hogyan építik meg jövőre a hajójukat. Terveik szerint a következő évben is indítanak legalább egy csapatot – sőt, ha sikerül, több hallgatói csoportot is megszólítanak.
Az élmények feldolgozására a közeljövőben a Nyíregyházi Egyetemen fotókiállítást és élménybeszámolót terveznek, hogy a hallgatók szélesebb köre is átélhesse, milyen érzés a Tiszán küzdeni a hulladék ellen.
A természet és az ember közös kincse
A XIII. Tiszai PET Kupa összesen közel 9 tonna hulladéktól szabadította meg a folyót és árterét. Bár a tavalyi rekordot nem sikerült megismételni, a csökkenő mennyiség azt jelzi: ahol egyszer alaposan kitakarították az árteret, lassabban szennyeződik újra.
A NYEPET CSAPAT számára az igazi hozadék nem a helyezés vagy a PETákok száma volt, hanem a felismerés: a Tisza tisztaságáért mindenki felelős, és az egyetemnek nemcsak a tudás átadásában, hanem a közös cselekvésben is szerepet kell vállalnia.
Ónodi Henrik, az egyetem botanikus kertjének munkatársa úgy fogalmazott: „Ez a verseny nem arról szól, hogy ki győz, hanem hogy mennyi szemetet gyűjtünk össze együtt. Mert a hulladékkal szemben csak közösen nyerhetünk.”