Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze a Nyíregyházi Egyetem munkatársai egy különleges reggelire 2025. május 7-én. Az esemény célja nem csupán a nap kellemes indítása, hanem a kapcsolatok építése és az intézményi párbeszéd erősítése. A Reggeli Start névre keresztelt kezdeményezés a 2023/24-es tanévben indult útjára, mára a belső közösségépítés egyik fontos eszközévé vált.
A rendezvény házigazdája ezúttal is Dr. Hárskuti János, az egyetem elnöke volt, aki nyolc meghívott kollégát látott vendégül az elnöki irodában. Az intézmény különböző területeiről érkező résztvevők egy kötetlen hangulatú reggeli keretében ismerkedhettek meg egymással, megosztva tapasztalataikat, gondolataikat az egyetem működéséről, közösen keresve az együttműködés lehetőségeit.
A beszélgetések hagyományosan rövid bemutatkozással indulnak, majd az egyetemet érintő témák, fejlesztési ötletek és közös érdeklődési pontok kerülnek szóba. A szervezők célja, hogy az események révén a támogató, nyitott munkahelyi kultúrát erősítsék, ahol a hivatalos fórumok mellett az informális kapcsolatok is fontos szerepet kapnak.
A HR Központ vezetője, Elek Andrea minden alkalommal részt vesz a találkozón, ezúttal pedig Dubóczkiné Urbán Erzsébet, Dr. Blahota István, Berki-Fazekas Imola, Dr. Karádi Zsolt, Koleszár László, Makszim Györgyné Dr. Nagy Tímea, Horváth Ilona és Csorján Melitta voltak a meghívottak.
A rendezvény végén a jelenlévők kisorsolták a következő Reggeli Start résztvevőit is – ők hamarosan e-mailben kapnak tájékoztatást a soron következő eseményről.
További fotók a Nyíregyházi Egyetem LEONET felületén...