Karriernap és Pályaorientációs Napra várják a fiatalokat a Matematika és Informatika Intézetben

A Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete 2025 májusában két nagyszabású rendezvénnyel várja az informatika iránt érdeklődőket – az egyik a már nálunk tanuló hallgatóknak, a másik pedig a középiskolás diákoknak szól. Mindkét esemény célja, hogy testközelből mutassa be az informatikai pályák világát, valamint a lehetséges munkaadói partnereket.

IT Karriernap – 2025. május 21.

Május 21-én kerül megrendezésre az IT Karriernap, amelyet kifejezetten a Nyíregyházi Egyetemen tanuló informatikus hallgatók számára szervez az intézet. A rendezvényen hazai és nemzetközi IT cégek – többek között az EPAM Systems, az L-Soft, a LEGO Manufacturing, az Idomsoft, valamint az Abbaco Iskolaszövetkezet – tartanak előadásokat, és mutatják be karrierlehetőségeiket. A hallgatók lehetőséget kapnak arra is, hogy önéletrajzukat eljuttassák a cégek képviselőinek, így közvetlen kapcsolatot építhetnek ki a munkaerőpiac szereplőivel.

Informatikus-programozói Pályaorientációs Nap – 2025. május 28.

Május 28-án a középiskolásokat várja az egyetem az „Hogyan és miért legyek informatikus?” című pályaorientációs rendezvényre. A program célja, hogy a fiatalok hiteles képet kapjanak az informatikus szakmáról, az egyetemi képzésekről, valamint az iparági lehetőségekről. A résztvevők előadásokat hallgathatnak meg az intézet oktatóitól, valamint partnervállalatok – így például az EPAM Systems és az L-Soft – képviselőitől. Emellett bemutatkozik a LEGO Education Innovation Studio is, és szó lesz a NYE-n zajló robotprogramozási versenyekről is.

A program házigazdája mindkét eseményen Tanyiné Dr. Kocsis Anikó, az Intézet igazgatója.


E két esemény is jól mutatja, hogy a Nyíregyházi Egyetem elkötelezett az informatikai képzések gyakorlatorientált fejlesztése mellett, és kiemelten fontosnak tartja a hallgatók és leendő hallgatók szakmai tájékozódását, valamint kapcsolatépítési lehetőségeinek bővítését.

 

Az események meghívói és plakátjai itt olvashatók, melyeken a részletes program is megtalálható:

info1

info2