Kazinczy szépkiejtési verseny

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi, valamint Óvó- és Tanítóképző Intézetének közös szervezésében 2024. április 16-án megrendezte a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd verseny egyetemi fordulóját - tájékoztatott az intézmény.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a hallgatóknak ezúttal is egy szabadon választott prózai szöveget kellett felolvasniuk értő és értető módon. A megmérettetésen első helyezést ért el Czuczor Ramóna I. évfolyamos magyar– ének-zene szakos hallgató (a képen középen), második lett Kozma Kinga harmadéves történelem–technika-, életvitel- és gyakorlattanár szakos hallgató (a fotón balról), míg a verseny harmadik helyezettje Zsoldos Judit elsőéves magyar–történelem szakos (a felvételen jobb oldalon). 

A versenyszabályzat alapján ők hárman képviselik a Nyíregyházi Egyetemet május 12-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén.

 

kazszépkiejt