A Magyar Történelmi Társulat megyei szervezetének tisztújító közgyűlése

2022. április 28-án a Nyíregyházi Egyetemen tartotta a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete tisztújító közgyűlését. A tagság ismét bizalmat szavazott dr. habil. Zsoldos Ildikó elnöknek és dr. Szoboszlay György elnökhelyettesnek, titkárrá pedig Hegedüsné Stevanyik Anitát választották. 

 

A vezetőségi beszámolóban elhangzott, hogy a 2016-os újjáalakulás óta a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetével együtt számos, nagy érdeklődésre számot tartó tudományos konferencia, tudománynépszerűsítő program és könyvbemutató szervezésére került sor. A tisztújítást követően Varkoly Nelli történelem-magyar szakos hallgató tartott előadást A női elit divatja a dualizmus korában címmel. 

A Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára emlékezve tartja következő tudományos konferenciáját. A közgyűlésen elhangzott, hogy a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Történelmi Társulat együttműködési megállapodást köt egymással, melynek aláírására a közeljövőben kerül sor.