Így tanítom a kémiát

2022. november 17-én immár ötödik alkalommal került sor az "Így tanítom a kémiát" rendezvényünkre, amelyen több mint harmincan személyesen vettek részt és sokan az interneten követték figyelemmel a programot. Dr. Márton Sára a Bessenyei György Pedagógusképző Központ főigazgatója nyitotta meg a rendezvényt, majd Dobróné dr. Tóth Márta a Környezettudományi Intézet igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Nagy öröm volt a résztvevők körében üdvözölni Dr. Török Istvánnét, aki Szolnokról jött el a rendezvényre és nyugdíjas kémiatanárként a Curie Emlékversenyek fő szervezője. 

 

A program során elsőként a nemrég elhunyt Hargitainé dr. Tóth Ágnesre, a Kémia Tanszék korábbi vezetőjére emlékezett vissza dr. Jekő József, a Tanszék jelenlegi vezetője, majd 11 szakmai előadás hangzott el. Az ülést Prof. Dr. Balogh József, professor emeritus, a Kémia Tanszék korábbi vezetője elnökölte.

Az érdekes előadások nagy részét Debrecenből, Miskolcról, Sárospatakról, Tokajból, Szeghalomról és Nyíregyházáról érkezett kémiatanárok mutatták be, akik saját gyakorlataikról, a tehetséggondozásról, az internet alkalmazásáról, új tankönyvekről, feladatgyűjteményekről, a kémia versenyekről, az élménypedagógia megvalósíthatóságáról beszéltek. Nagy sikere volt egy kísérletes bemutatónak, amelyen buborékok előállítását, gázokkal történő megtöltését és az éghető gázok látványos meggyújtását is láthatták, majd ki is próbálhatták az arra vállalkozók. Az egyetemi oktatók előadásai az ásványtanhoz, fizikai-kémiához kapcsolódtak, de hangzott el előadás a gyomorban lejátszódó folyamatokról is. Az előadások közötti szünetben, majd a program végén jó hangulatú beszélgetésre is sor került - számoltak be a konferencia tapasztalatairól a szervezők.

 

A konferencia videófelvétele megtekinthető az interneten, a Nyíregyházi Egyetem youtube oldalán: https://www.youtube.com/watch?v=huaXkxeb12Y