Értékfeltáró kutatás

A Nyíregyházi Egyetem elhivatott oktatói és nappali tagozatos hallgatói a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány "Nyírségi Bokortanyák I." kutatásába kapcsolódtak be 2022. május első hetében, valamint szeptember utolsó hetében. Három kisebb kutatócsoport képviselte egyetemünket, így egy országos kutatás részévé is válhattunk. Hallgatóink több képzési területről is aktívan teljesítették a kutatási folyamatot és a valódi terepmunkát. A szociálpedagógia, a pedagógia alapszakról, s az osztatlan földrajztanár, történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára, valamint testnevelő tanári szakpár hallgatói végezték a kvalitatív mintavételt. 

 

Dr. Márton Sára, a Bessenyei György Tanárképző Központ főigazgatója csapatából Kiss Benjámin, Kovács Kinga és Peres István vettek részt a kutatásban. Bácskainé dr. Pristyák Erika, a Turizmus és Földrajztudományi Intézet oktatójának stábja Farkas Ákos, Gagna Bálint és Mihalik Martina hallgatókból állt. Nyilas Orsolya, az Alkalmazott Humántudományok Intézete oktatója Bácsi Anna, Iski Evelin, Oláh Dániel és Puskás Laura közreműködésével teljesítette a folyamatot. Körei László, a Történettudományi és Filozófia Intézet oktatója, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője kutatócsoportját Vágner Norbert Krisztofer és Virágh Máté egyetemi hallgatók alkották.

Mind a Nyíregyházi Egyetem oktatói, mind pedig a hallgatók az összesen kéthetes kérdőíves kutatómunka és kvalitatív kutatás során megismerkedhettek az említett tájegység nemzeti hagyományaival, sajátos mikrovilágával és sokszínű értékvilágával. A Lakiteleki Népfőiskola munkatársai és a szakmai szervezők elismeréssel szóltak a Nyíregyházi Egyetem oktatóinak és hallgatóinak csapatmunkáiról, melynek eredményeképp a kvalitatív kutatások feldolgozásával közös tanulmánykötetet is megjelentetnek idén, ezzel is erősítve a Nyíregyházi Egyetem regionális és országos ismertségét, s az indikátorok erősítését. 

 

Egyetemünk oktatói és hallgatói eredményesen prezentáltak az értékkutatás nyírteleki záró eseményén szeptember 30-án, melyhez dr. Lezsák Sándor úr, az Országgyűlés alelnöke szívélyes üdvözletét közvetítette. Az értékfeltáró folyamatban megvalósult a hallgatói tehetséggondozás, a szociális és életviteli kompetenciák komplex fejlesztése, a szakmai személyiség gondozása, valamint egy átfogó érzékenyítés és attitűdformálás is. Ennek eredményeként a hagyományaink és társadalmi, történeti örökségünk, összetartozásunk iránti nemzeti érzésünk is erősödött - fogalmazták meg a kutatásban résztvevő oktatók és hallgatók.