Az Eötvös Gyakorlóiskola középiskolás diákjainak felfedező és élményszerző utazása az „Erdély–Székelyföld–Erdővidék (Románia) aktívturisztikai program 2023” keretében a „Történelmi Magyarországon”

 

Április utolsó hetében (04. 23. – 04. 30.) az idei tanévben immár harmadik alkalommal szervezi és bonyolítja le a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Diák Egyesülete 15 középiskolás diák és 3 pedagógus részvételével azt az aktívturisztikai programot, amely során a gyakorlósok Romániában, Erdély, illetve Székelyföld csodálatosan szép vidékén, az Olt folyó völgyében a Hargita, a Baróti- és a Persányi-hegységek ölelte Erdővidéken kerékpároznak, túráznak majd egy héten át.   

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományai vannak az aktív turizmusnak és ezen belül a természetjárásnak, valamint a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói egy –, az életkori sajátosságokat, a diákok teherbíró-képességét, edzettségét és a például a bennünket körülvevő földrajzi tér fokozatos megismerését célul tűző – jól kialakított rendszerben már eddig is számos, s különböző programokon vehettek részt. Ezeknek az ifjúsági- és diákturisztikai tevékenységi körbe is jól illeszthető programoknak a célja az amatőr sporttevékenység mellett az iskolán kívüli élményalapú ismeretszerzés („out of school learning” / „experiential education”), a művelődés jegyébentöbbek között – a szűkebb szülőföld megismerésén túl – a „Történelmi Magyarország” természeti és épített szellemi – kulturális örökségének, s egyes, napjainkban is magyarok lakta szép tájainak, településeinek valamint az ott élő emberek életének, mindennapjainak és kultúrájának a megismerése

Az Eötvös Gyakorlóiskola Diák Egyesülete folytatva a korábbi nemes hagyományait az idei iskolaévben 2023. április 23 – április 30. között ismét megszervezi és lebonyolítja kerékpáros aktívturisztikai programját Romániában, Erdélyben, illetve a Székelyföld délnyugati részén elhelyezkedő – a nevéből adóan erdőségekben gazdag – Erdővidéken.  

Az iskola e programra vállalkozó diákjai és lelkes tanáraik két kisbusszal jutnak el Székelyföldre, a Barcaság északi részébe, Barótra, mely a program, a kerékpáros-túrák központja lesz. A közel 550 kilométeres autóút megtétele – a Nyíregyháza – Nyírbátor – Mérk-Vállalj – Csanálos (Urziceni) – Nagykároly (Carei) – Tasnád (Tasnad) – Zilah (Zalau) – Kolozsvár (Cluj – Napoca) – Marosvásárhely (Tirgu Mures) – Segesvár (Sighisoara) – Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc) – Vargyas (Vargjhis) – Barót (Baraolt) útvonalon, a Partiumon, az Erdélyi – szigethegységen, az Erdélyi – medencén és Szászföld déli részén átvezetve – már a látnivalók és az élmények sokaságával gazdagítja várhatóan majd a résztvevőket. (A csoport tagjai Kolozsváron tesznek városismereti sétát, amelynek keretében elképzeléseik szerint megismerkednek a „kincses város” nevezetes és magyar vonatkozású építészeti, valamint történelmi vonatkozású nevezetességeivel, látnivalóival, illetve a Segesvár melletti Fehéregyházán, Petőfi Sándor feltételezett elestének nyughelyén nemzeti színű szalaggal ékített koszorút fognak majd elhelyezni!) 

Az „Erdély – Székelyföld – Erdővidék (Románia) 2022” aktívturisztikai program konkrét célja Székelyföld, Erdővidék természeti, történelmi, irodalmi és néprajzi, valamint gasztrokulturális adottságainak és sajátosságainak a felfedezése, megismerése. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközponttal, pedagógusaival és diákjaival korábban kialakult együttműködés ápolása, erősítése és elmélyítése, valamint a két intézmény részvételével közös oktatási és turisztikai programok szervezése, lebonyolítása lesz

A tervezett vasárnapi utazás és késő délutáni érkezés, valamint az ismerkedés első pillanatai - no és természetesen egy jóleső székely vacsora elfogyasztása, majd pihenés - után másnap, hétfőn a nyírségi diákok megkezdik majd Barótnak és környékének, az Észak – Barcaságnak, az Olt folyó kanyarulatának a felfedezését és megismerését kerékpározás, rövidebb – hosszabb kerékpárostúrák teljesítésével.  

Az egy hétig tartó aktívturisztika program egy előre megtervezett – és a korábbi években teljesített programok tapasztalatainak a felhasználásával készített – sokszínű, s a térség és települései igen gazdag, valamint sokszínű természet- és gazdasági földrajzához, történelméhez, irodalmához, építészeti kultúrájához, népművészetéhez, s nem utolsósorban gasztro-kultúrájához kapcsolódó programegyüttest foglal magába az alábbiak szerint:  

NAP 

DÉLELŐTT TERVEZETT PROGRAM 

DÉLUTÁN TERVEZETT PROGRAM 

MEGJEGYZÉS 

04. 23. / vasárnap 

Utazás gépkocsikkal Nyíregyházáról – Nagykároly, Zilah, Kolozsvár, Segesvár, Székelykeresztúr, Okland és Vargyas érintésével - Barótra! 

Utazás gépkocsikkal Nyíregyházáról – Nagykároly, Zilah, Kolozsvár, Segesvár, Székelykeresztúr, Okland és Vargyas érintésével - Barótra! 

Érkezés Barótra a késő délutáni órákban (18.00 – 19.00 között! / vacsora a Party Pub – ban és a szállás elfoglalása! 

04. 24. / hétfő 

Látogatás a Lyceumba, találkozás az iskola vezetőjével, kollégákkal és diákokkal, majd városnézés. (Belváros, Erdővidék Múzeum)! 

Kerékpártúra Bibarcfalván és Nagybaconon át Szárazajtára! (Bibarcfalván a Szent László freskó megtekintése, ásványvízforrás felkeresése, Szárazajtán a II. világháborús 13 székely vértanú emlékhelyének a megtekintése!) 

Reggeliebéd és vacsora a Party Pub – ban! 

04. 25. / kedd 

Kerékpártúra Olasztelken, Bardócon, Székelyszáldoboson és Vargyason át a Vargyasi – karszt területére. (Daniel – kastélyok, a bardóci vashámor, a vargyasi Makovecz – templom, Sütő Béla népművész házának és a Vargyasi –karsztnak a megtekintése!) 

Egész napos túraprogram! 

Reggeliebéd („hideg”) és vacsora a Party Pub – ban! 

04. 26. / szerda 

Kerékpártúra Köpecen, Miklósváron és Nagyajtán keresztül Bölönbe és Apácára. (A Köpeci – szil, a kazettás mennyezetű templom, a Kálnoky – kastély, a nagyajtai erődtemplom, a bölöni unitárius templom és Apáczai Csere János szülőhelyének megtekintése!)  

„Háromnegyed napos” túraprogram! 

 

+ Alternatív program: A délután folyamán szabadprogram, esetleg a baróti középiskola diákjaival közös program lebonyolítása (sportolás, disco)!?  

Reggeli ebéd („hideg”) és vacsora a Party Pub – ban! 

04. 27. / csütörtök 

Kerékpártúra Alsórákosra az Olt – folyó partján. (Felsőrákosi lignitbánya és az alsórákosi vulkanizmus emlékeinek a megtekintése, megismerése!) 

Egész napos túraprogram! 

Reggeliebéd („hideg”) és vacsora a Party Pub – ban! 

04. 28. / péntek 

Kerékpártúra Bibarcfalván, Kisbaconon át Bódvajba. (Kisbaconan a Benedek Elek – emlékház és múzeum, az író egész alakos szobrának és nyughelyének, a vízimalomnak, valamint Bódvajban a vashámor megtekintése!) 

„Háromnegyed napos” túraprogram! 

 

+ Alternatív program: A délután folyamán szabadprogram, esetleg a baróti középiskola diákjaival közös program lebonyolítása (sportolás, disco)!? 

Reggeli ebéd („hideg”) és vacsora a Party Pub – ban! 

04. 29. / szombat 

Túra gépjárművel Szárazajtán és Zalánpatakon át a Gyimesekbe, Gyimesbükkre! (Zalánpatakon III. Károly angol király erdélyi rezidenciájának megtekintése, Gyimesbükkön a Rákóczi – vár és a 30 – as vasúti őrház, a „Történelmi Magyarország” egykori határvonalának, valamint a Tatros – folyó völgyének a megtekintése!) 

Egész napos túraprogram! 

Reggeli ebéd („hideg”) és vacsora a Party Pub – ban! 

04. 30. / vasárnap 

Utazás gépkocsikkal Barótról – Székelyudvarhely, Farkaslaka, Korond, Parajd, Szováta, Kolozsvár, Zilah és Nagykároly érintésével - Nyíregyházára! 

+ túra gépjárművel a Szent Anna – tóhoz és a Hargita – hegységen át! 

Utazás gépkocsikkal Barótról – Székelyudvarhely, Farkaslaka, Korond, Parajd, Szováta, Kolozsvár, Zilah és Nagykároly érintésével - Nyíregyházára! 

Érkezés Nyíregyházára a késő délutáni - esti órákban. (19.00 – 22.00 között!) 

 

Dr. Komáromi István 

igazgató / programszervező 

 

 

1. kép: A 2022 őszén Erdélybe utazó – túrázó csoport indulás előtti fotója. (A kép jobb oldalán állók a mostani, tavaszi programnak is aktív résztvevői lesznek!) 

 

2. kép: Kolozsvár (Cluj – Napoca) főtere a Szt. Mihály - székesegyházzal és a Mátyás – szoborcsoporttal 

 

3. kép: A 2022 őszén Erdélybe utazó – túrázó csoport fotója Petőfi Sándor feltételezett elestének emlékhelye előtt. (A kép jobb oldalán állók a mostani, tavaszi programnak is aktív résztvevői lesznek!) 

 

4. kép: A Dél-Hargita legmagasabb csúcsa a Kakukk-hegy (1558 m) 

 

 

5. kép: A Vargyas – szoros karsztsziklái