Sikeres „landolás” a Budapest Airporton, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjainak repülőtéri élményei a Budapest Aeropark „Repülőmúzeum”-ban és a Budapest Airporton

A Nyíregyházi Egyetem és a fenntartásában működő Eötvös Gyakorlóiskola sokszínű és változatos intézményi – képzési együttműködése közül az egyik, már a megvalósítás folyamatában levő program az egyetem egyik népszerű képzési formájában, a repülőmérnöki szakon (pilótaképzés) azoknak a tanulóknak az orientáló jellegű bevonása, akik a 10. – 12. évfolyamokon matematika és fizika tantárgyakat tanulva a gyakorlóiskolában fakultációs oktatásban vesznek részt. A középiskolai képzés során az alapórákban a kötelező tananyag feldolgozása folyik, míg a fakultációs órakeret szolgál konkrétan a felvételihez szükséges plusz ismeretek átadására és elsajátítására. (A fakultációs program szaktanára Marcsekné Vetési Júlia tanárnő!) A matematika és a fizika tantárgyak „célirányos” középiskola fakultációs anyagának oktatása mellett a közös orientációs képzési programban megjelennek olyan speciális tartalmak is, mint például a repülésfizikai, a repülésmeteorológia ismeretek vagy éppen a repüléshez és repülésirányításhoz kapcsolódó szakmai angol nyelv elsajátítása is. S természetesen egyaránt részei a képzésnek az olyan gyakorlatorientált programelemek, mint például a szimulátor – gyakorlat vagy éppen a repülőtéri tapasztalatszerző látogatások is.

A Eötvös Gyakorlóiskola „repülős” diákjai a repülőtéri látogatásaik során a 2021/2022 – es tanév első félévében, ősszel  a Nyíregyházi Repülőtér felkeresése után április közepén a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren jártak, majd most a tanév végén (06. 15.), egyfajta tanévzárásként is – a dimenziókban és az ismeret valamint élményszerszerzés folyamatában a fokozatosság elvét is szem előtt tartva, s „testközelben a légiközlekedés” jelszóval – Budapestre látogattak, ahol Európa egyik legjobb légiközlekedési gyűjteményével büszkélkedő Budapest Aeropark „Repülőmúzeum” valamint a Budapest Airport megtekintése és megismerése szerepelt a programjukban.  

Az itt is sokrétű adminisztrációs előkészítő tevékenység és a – kvázi határátlépésnek is nevezhető szigorú reptéri beléptetés miatti – biztonsági előírások teljesítését valamint betartását követő, s tárlatvezetéssel egybekötött repülőmúzeumi látogatás valamint a Budapest Airport nemzetközi repülőtéri szakmai program óriási élményt jelentett a diákok és pedagógusok számára egyaránt.

A látogatáson résztvevő középiskolás diákok – egykor volt pilóták és/vagy légiutaskísérők kalauzolásában – betekintést nyerhettek és megismerkedhettek a magyar közforgalmú repülés 60 éves fejlődéstörténetével, a Li-2 típustól egészen az ezredfordulón még szolgálatban álló legendás Tu-154 – esen át, a még napjainkban is repülő L-410 – es típusig. Az impozáns látványt nyújtó régebbi és közelmúltbeli repülőgépeket a diákok nem csak kívülről, hanem azokba beszállva, s az utastérben vagy éppen a pilótafülkében helyet foglalva belülről is megnézhették, megcsodálhatták. A lenyűgöző élményt még csak fokozta a diákok számára az a számos repülőtéri technikai kiszolgáló eszköz és annak megismerése, amely ugyancsak része az Aeropark „Repülőmúzeum” kiállítási repertoárjának.    

A tárlatvezetéssel egybekapcsolt repülőmúzeumi látogatást követően – szigorú biztonsági intézkedések, s a Budapest Airport / Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom elől elzárt területére történő „beléptetés” után – szakértők közreműködésével a diákcsoport tagjai megismerkedhettek, betekintést nyerhetek egy nagy forgalmat lebonyolító nemzetközi repülőtér sajátos világába (főépület, irányító torony, kifutó- és leszállópálya, kiszolgáló létesítmények stb.), s több alkalommal is figyelemmel kísérhették egy – egy felszállás előtti nemzetközi légijárat technika és biztonsági fel-, illetve előkészítésének a folyamatát, az utasok be-,majd a gépek fel- és leszállását egyaránt. Az egyik, s minden bizonnyal legmaradandóbb élménye a diákoknak e repülőtéren is az volt, hogy az Ő utazásukat-szállításukat biztosító busszal párhuzamosan végig autózhatták, s járhattak szinte a teljes repülőtéri kifutópályaegyüttest. Élénk érdeklődést váltott ki diákok részéről a repülőtéri készenléti tűzoltóság és mentőszolgálat technikai repertoárjába való betekintés lehetősége is. A repülőmúzeumi látogatást és a szakmai programot követően pedig – a nagyszerű élmények betetőzéseként – nem következhetett más, mint egy Airbus A320 – as repülőgép szimulátorának a kipróbálása, egy képzeletbeli, ugyanakkor a valóságot nagyon hűen megjelenítő felszállás, repülés és landolás.

A Nyíregyházi Egyetem és az Eötvös Gyakorlóiskola a repülőmérnöki szak, a pilótaképzés iránti orientációt előtérbe helyezve olyan, országosan is egyedülálló közös oktatási – képzési programot indított – „a kisiskolás első osztálytól a gimnáziumon át az egyetemi diplomáig egy intézmény falain belül” szlogennel, mottóval –, amelynek a célja, hogy összekapcsolja a köznevelési és felsőoktatási szegmenseket és intézményesítse azt egy „campus” – jellegű lineáris intézményszervezeti, korszerű, keresett, versenyképes tartalmi valamint infrastrukturális fejlesztés és modernizáció keretein belül. A program/programok indításának és megvalósításának motívumai között szerepel az egyetem képzéseinek népszerűsítése és a középiskolás tanulók felvételijének, s a Nyíregyházi Egyetemre történő jelentkezési – továbbtanulási orientációjának a támogatása is.

Az Eötvös Gyakorlóiskola köszönetét fejezi ki a Budapest Aeropark és a Budapest Airport látogatásának előkészítésében résztvevőknek, valamint a program lehetőségét biztosítóknak a koordináló munkájukért: Kránitz Balázsnak, (Budapest Aeropark), Horvát Csabának (Reptérlátogatás szervező Légiközlekedési Kulturális Központ), illetve Horváth Tíbornak (Tréner Kft.) és Dr. Kovács Zoltán intézetigazgató főiskolai tanárnak (Nyíregyházi Egyetem).

(Fotók: Dr. Komáromi István)

Dr. Komáromi István
igazgató

 

A repülőmérnöki „fakultációs” diákok úton Budapestre (1)

 

 

A „repülős” diákok az Aeropark szimbóluma, egy MALÉV gép farokszárnya előtt (2)

 

 

A diákok egy még mindig impozáns Il-18 – as előtt (3)

 

 

Hárman az Il-18 – as pilótafülkéjében „felszállás előtt” (4)

 

 

Repüléstörténeti kiállítás megtekintése az Il-18 – as belsejében (5)

 

 

Egy kisebb és karcsú JAK-40 – es repülőgép közelmúltból és baloldalt egy TESLA – radar (6)

 

 

A legendás és impozáns TU-154 – es előtt (7)

 

 

Fel-, illetve beszállás a TU-154 – es gépmadárba (8)

 

 

A TU-154 – es utasterében ”felszállás” előtt (9)

 

 

A TU-154 – es korának modern hatású pilótafülkéje (10)

 

 

Egy másik szép ikon, a TU-134 – es repülőgép (10)

 

 

A TU-134 – es pilótakabinja (11)

 

 

Árnyékban egy 50 – es években repült IL-14 – es szárnyai alatt (11)

 

 

A Budapest Airport repülőtérii látogatókat szállító Ikarus-250 – es autóbusza (12)

 

 

A repülőtéri túrára indulás előtt a buszon (13)

 

 

A látogató diákok a repülőtér kifutópályája mellett le- és felszálló gépekre várva (14)

 

 

Az első érkező gép Dubaiból a Fly Emirates impozáns Boeing 777-300 – asa (15)

 

 

Érkezik a LOT lengyel légitársaságnak a szintén lenyűgöző gépcsodája, egy „Boeing Dreamliner 787” Szöulból a repülőtér irányítótornya mellet vezető leszállópályára (16)

 

 

A látogató diákok az egyik reptéri leszállópálya előtt a leszállás technikai szabályairól kapnak tájékoztatást (17)

 

 

Egy leszálló Wizzair – repülőgép landolásának megfigyelése (18)

 

 

Egy felszálló ugyancsak Wizzar – gép levegőbe emelkedésének pillanata (19)

 

 

A Ferihegyi Repülőtér 1950 – es évek elején épült és megnyitott 1 – es terminálja (20)

 

 

A látogató/túrázó diákok csoportképe az 1 – es Terminál közelében (21)

 

 

A koronavírusjárvány következtében forgalomból, repülésből kivont gépek a repülőtéren (22)

 

 

Az Airbus A320 – as szimulátora az Aeroparkban (23)

 

 

Érdeklődő és „repülőgépvezető” diákok a szimulátorban (24)

 

 

A leendő repülőmérnökök stílszerű búcsúfotója az Aeroparkban (25)