Növényvédelmi permetező drónpilóta képzés indul Nyíregyházán 

 

A Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. együttműködésének köszönhetően 2023. januárjától újabb képzési helyszínnel bővül a növényvédelmi permetező drónpilóták oktatása - erről írtak alá december 12-én együttműködést a két szervezet vezetői az egyetem dísztermében. Sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy az észak-alföldi régióban a későbbiekben a Nyíregyházi Egyetemen is lehetőség nyílik a drónpilóták képzésére.  A permetező drónokkal végzett műveleteket szabályozó jogszabályi feltételek Magyarországon már tisztázottak, így nem meglepő, hogy egyre nagyobb az érdeklődés mind a mezőgazdasági szakemberek, mind pedig az új szakmát elsajátítani vágyók részéről. 

 

Az együttműködési megállapodás aláírására sajtónyilvános eseményen került sor. A dokumentumot Dr. János István mb. általános rektorhelyettes és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár írták alá az egyetem részéről; az ABZ Drone Kft. képviseletében pedig Török Gyula ügyvezető és Keczer Máté oktatási és műveleti igazgató látta el kézjegyével. A felek hangsúlyozták: hosszútávú együttműködésről van szó, mely keretében januárban elindulhat a növényvédelmi permetező drónpilóta képzés a felsőoktatási intézményben. Az oktatásba a kft. szakemberei mellett az egyetem oktatói és munkatársai is bekapcsolódnak.

 

A Nyíregyházi Egyetemen nagy hagyománya van a mezőgazdasági pilótaképzésnek, így itt kiváló szakemberek segítik majd a képzés magas színvonalú megvalósulását - emelte ki az egyetem általános rektorhelyettese. Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár hozzátette az egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett, mivel bővül a képzési paletta, ráadásul az ezzel megszerezhető tudást a térség hasznára fordíthatják majd. Az oktatóink is új ismeretekkel gazdagodnak. Bízunk benne, hogy olyan hallgatókat vonzunk be az új kurzusra, akik nem elégednek meg egyelten képzéssel, hanem a végzést követően nálunk maradnak, és egyéb képzésekre is beiratkoznak. A jövőben tovább bővítjük majd a drónpilóta-oktatást egyéb területeken is – hangsúlyozta a kancellár.

 

Napjainkban a mezőgazdaság számos kihívással néz szembe, hiszen egyre csökkenő földterületen kell még nagyobb mennyiségű, ugyanakkor kiváló minőségű élelmiszert termelni, ráadásul a szélsőséges időjárási körülmények még inkább nehezítik a megfelelő növényvédelmi kezelések időben történő elvégzését.  Éppen ezért a mezőgazdaság forradalmasítása, valamint az innovatív technológiai megoldások alkalmazása alapvető fontosságú. Az utóbbi években a dróntechnológia robbanásszerű fejlődése figyelhető meg, így a permetező drónok számtalan előnnyel bíró használata is térhódítás előtt áll. A légi kijuttatás miatt például nem kell számolnunk taposási kárral, de a technológiának köszönhetően akár kevesebb növényvédő szert és vízmennyiséget is elegendő a területre kijuttatni, ezzel pedig nem csak a környezet védjük, de jelentős költségeket is megtakaríthatunk. A permetező drónok ráadásul a precíziós technológiát alkalmazó gazdálkodásba is beilleszthetők, mivel segítségükkel a területen belüli a célzott foltkezelések és differenciált tápanyagkijuttatás is egyszerűbben megvalósíthatók - mondták el az ADZ Drone kft. szakemberei.

 

A permetező drónok alkalmazása azonban kizárólag megfelelő elméleti és gyakorlati tudás birtokában lehetséges, ugyanis helytelen használata nem csak a környezetre nézve káros, de embertársainkra nézve is balesetveszélyes. Az ABZ Drone éppen ezért egy komplex képzés keretében adja át mindazt a tudást a pilóták számára, amely birtokában kellő magabiztossággal, magas szakmai tudással állhatnak neki a növényvédőszerek drónos kijuttatásához. A képzés komplexitásának köszönhetően azonban a permetező drónok helyes üzemeltetésén felül jóval több tudást ad, hiszen a hallgatók magas óraszámú térinformatikai, műszaki, növényvédelmi és agrometeorológiai oktatásban is részt vesznek, így elvégzését követően képesek lesznek olyan műveletek ellátására is, mint pl. a növény-egészségügyi állapotot felmérő monitoring drónok használata vagy a drónos RTK felmérés során kapott adatok robotkormány rendszerrel ellátott szántóföldi eszközökbe történő importálása - hangzott el az eseményen.

 

Az ABZ Drone a hazai drónozást piacvezetőként támogatva célul tűzte ki, hogy mezőgazdaság hatékonyság növelése érdekében a Nébih által akkreditált, magas színvonalú képzését minél több érdeklődő számára elérhetővé tegye, így Magyarországon ezúttal az északi-keleti régióból érkező hallgatók is elvégezhetik a képzést. Az együttműködésének köszönhetően a Nyíregyházi Egyetem magas szinten képzett oktatói, kutatói és szakemberi is részt vállalnak az oktatásban, míg a képzés szervezésért és lebonyolításáért az ABZ Drone Kft. szakértői csapata felel. 

 

A képzésről további szakmai információkat, illetve a jelentkezéshez szükséges tudnivalókat a Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. honlapján találnak az érdeklődők. 

További információ: 

https://abzdrone.com/novenyvedelmi-dronpilota/

http://felnottkepzes.nye.hu/

 

 

Az eseményről készült további fotók és beszámoló itt olvasható a szon.hu oldalán:

https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/12/pilota-nelkuli-legi-jarmuvek-…