Népszerűek a tanári, a mérnöki és a pénzügyi szakok a Nyíregyházi Egyetemen

A 2020-as általános felvételi eljárás keretében az idén összesen 3407 középiskolás nyújtotta be jelentkezését a Nyíregyházi Egyetemre. Ebből első helyen 1041-en kívánnak e nagy múltú felsőoktatási intézményben továbbtanulni. A 40%-os visszaesés oka az, hogy most már azokra a szakokra is kötelező az emelt szintű érettségi, amelyekre tavaly még nem volt ez megszabva követelményként. Ezek a következők: csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, tanító.

 

A legtöbb jelentkező az óvodapedagógus alapszakot választotta, 38-an nappali, 62-en levelező képzésre jelentkeztek, ezt követik a repülőmérnöki (47 fő) és a gazdálkodási és menedzsment alapszakra jelentkezők (50-en levelező, 40-en nappali képzésre) – tájékoztatott dr. habil. Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Az osztatlan tanári szakokat szakpáros képzésben mind nappali, mind levelező munkarendben hirdetett az idén az Egyetem, ezek közül a legtöbben az angol-, valamint a testnevelő tanár és szakpárjaira adták be a jelentkezésüket. Az intézmény vezetése úgy véli érdemes volt az elmúlt esztendőig szüneteltetett szakokat újraindítani, mivel mindegyikre érkezett jelentkezés: az anglisztikára, az informatikus könyvtárosra, valamint a pedagógia alapszakra.

Népszerűnek bizonyultak a felsőoktatási szakképzések, főként a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, a programtervező informatikus, valamint a műszaki.

 

Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a kötelezően bevezetett emelt szintű érettségi vizsga már egyfajta szűrőt is jelenthet, tehát a jelentkezők többsége bízvást felvételt is fog nyerni – fejezte ki reményét az egyetem vezetése. – Bíznak abban, hogy a jelentkezők a felvételi sorrenden nem fognak változtatni. Az idei tanévben első helyen jelentkezett több mint ezer hallgató megfontoltan, jól döntött – fogalmaz a közlemény –, amikor a Nyíregyházi Egyetemet választotta.

Azon érdeklődők számára, akik a 2020/2021-es tanévre szeretnének a Nyíregyházi Egyetemre jelentkezni, de eddig nem tették meg, azok a nyáron meghirdetendő pótfelvételi eljárás során számos szak közül tudnak majd választani. Érdemes az egyetem honlapján tájékozódni a lehetőségekről.