slideshow 1

HVG Diploma 2021 - Interjú Nagyné Dr. Schmelczer Erika főigazgatóval

A HVG Diploma 2021-es számában többek között Nagyné Dr. Schmelczer Erikával a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei György Pedagógusképző Központjának főigazgatójával készített interjú is olvasható. Az interjú részlete az alábbiakban illetve a mellékelt fotókon is olvasható. Szöveg és fotó forrása: HVG Diploma 2021 magazin.

HVG: Évről évre nagyon igyekszik a kormány, hogy a pedagógusképzésbe csábítsa a leendő hallgatókat. Legutóbb nagyszabásúnak mondott béremelés volt soron. Látszik az eredménye a jelentkezők számán?  

N.S.E.: Nem igazán, a tavalyi évhez képest is kevesebb hallgató jelentkezett és iratkozott be hozzánk. Itt a régiónkban sajnos egyáltalán nem vonzó a pedagógus pálya, kivéve talán csak a középiskolai tanáré. Általában elmondható, hogy a pedagóguspályának nincs igazán presztízse a magyar társadalomban.  Volt ugyan béremelés, de ez még messze alulmarad a többi diplomás bérhez képest.  Az életpályamodell jónak mondható, de jelentős béremelés csak a mesterpedagógusi besorolásnál jelentősebb, ugyanakkor az életpályamodell teljesítése folyamatosan többletfeladatokat ró a pedagógusokra. Egyre nagyobb az elvárás velük szemben.  Az általános iskolákban a nyugdíjazásokkal bizonyosan komoly pedagógus hiány lesz. Ráadásul a mai viszonyoknak megfelelő pedagógusok hiányoznak.  A kihívás viszont óriási: az Észak-Alföldi régióban a súlyos társadalmi problémák, a leszakadás, a szegregáció mellett a többszörösen hátrányos helyzetű kistelepülések iskoláiban túlterhelt pedagógusok dolgoznak azon, hogy felzárkóztassák a gyerekeket. Súlyos probléma a korai iskolai lemorzsolódás is, nem csak nálunk, de egész Európában. Azok a gyerekek, akik úgy kerülnek ki 16 évesen az iskolából, hogy nem végeztek nyolc osztályt, használhatatlanok a munkaerőpiacon.  Ezeket a problémákat kezelni kell, erre lennének eszközeink is. A másik fontos dolog az alfa generáció megjelenése. A 2010 után született gyerekek számára már - a régi pedagógusértékek megőrzése mellett - az új szemlélettel rendelkező, menedzser típusú tanárokra van szükség.

HVG: A menedzser szemlélet nagyon távol áll a mai pedagóguskartól. Hogyan lehetne megfelelni az új kihívásoknak?  

N.S.E.: Ez intézményenként változó, hiszen a szükség hozza az újítás, a változtatás igényét. A képző intézmények ezért is dolgoztak ki az új kihívásokra figyelemmel a Széchenyi 2020 program keretében egy komplex módszertani programot a lemorzsolódás ellen. Ez a munka még 2017-ben hét egyetem együttműködésében és az Oktatási Hivatal felügyelete mellett indult el. Az egész program és a program köré fejlesztett továbbképzési anyagok lényege a pedagógusok támogatása abban, hogy hátránykompenzáló, státuszkezelő, a gyerekeket nagyon erősen motiváló, élményszerű oktatást biztosítsunk. Az általunk elképzelt „élménysuli” olyan tanítási környezetet teremt, ahol a pedagógus sem nyűgként éli meg, hogy hátrányt kell kezelnie. Ennek a komplex módszertannak egy másik előnye, hogy egyúttal a munkaerőpiaci igényekre való felkészítést is elkezdi, akár már a 10 éves kisgyerekek esetében. Megtanítja ugyanis nekik a projektmunkát, a kooperativitást, az önellenőrzést. Mindezt ráadásul élményszerűen teszi, így nem nyűg a tanulónak az iskolába járás.  

HVG: Mindez kivitelezhető lenne a jelenlegi tanári karral is?  

N.S.E: Ez iskolától, tanári kartól függ, és a tanárképzők intézmények folyamatosan biztosítják a pályán lévők felkészítését. Egy biztos, ehhez a fent említett, újfajta tanártípus kell, egészen pontosan egy menedzser. Vége annak az időnek, hogy bemegy a tanár a terembe és csak leadja a leckét. Az alfa generáció hamarabb kezeli az okostelefont, mintsem írni vagy olvasni tudna, ők másként fogadják be a tudást, meg kell őket tanítani arra, hogy szelektáljanak az információk között. A 2010 után születetteknek azonnal ugrik a képzelete, de nem olyan mély a gondolkodásuk. Erre fel kell készülniük a leendő tanároknak ahhoz, hogy megállják a helyüket az iskolákban. Ez a tanártípus önállóan és kreatívan kíván működni. Olyan, aki például veszélyhelyzetben, a távoktatás kényszerében képes létrehozni egy honlapot, és az óráit azon keresztül működtetni. Mert tudjuk, az, hogy linkeket küldök a gyerekeknek, nem digitális oktatás. Mikor lenne erre ideje most egy tanárnak vagy arra, hogy kezelje az osztályban jelentkező szociális problémákat? Ehhez, az osztálytermi, órai foglakozáson kívül jelentős időre van szüksége.  

HVG: A kérdés viszont még mindig az, hogy honnan lesz ehhez megfelelő képzettségű és ambiciózus pedagógus. Kik fogják ezt a gyakorlatba átültetni?  

N.S.E: Első lépcsőben a továbbképzések keretében igyekszünk eljuttatni az új szemléletet és a módszertant a pedagógusok számára. Képzőhelyként azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az elképzeléseink beérnek. A hallgatóinkat mindenesetre beavatjuk, hogy lássák, van több, a hagyományostól eltérő nagyon jó módszer is. A fejlesztő programjainkban részt vevő iskolákat pedig mentoráljuk. Apránként ezt tudjuk tenni. Más kérdés, hogy igazából mire lenne szükség: keményen bele kellene nyúlni az egész pedagógus életpályába, és olyan ösztönző rendszert kellene kialakítani, amely nemcsak fizetésemelésből áll, hanem szociális támogatásból és még számtalan olyan dologból, ami vonzóvá teszi a pedagóguspályát. Ilyen lenne például a kevesebb adminisztráció és központi direktíva.  

HVG: Arra is van módszerük, hogy hogyan csábítják a tanári pályára a tehetséges és lelkes fiatalokat? Mert még az ország legjobb gimnáziumaiból is csak elvétve mennek tanár szakra a végzősök.  

N.S.E.: A szokásos beiskolázási programokon kívül nemigen van más módszerünk. Elmegyünk középiskolákba, szerencsére elég jó a kapcsolatunk a környékbeli tankerületi vezetőkkel, akik segítenek, hogy elérjük azokat a gimnáziumokat, ahonnan becsábíthatjuk a leendő hallgatókat. Tájékoztatjuk őket, hogy a Klebelsberg-ösztöndíj és a már több tanéve működő, a szakmai gyakorlat idejére folyósított megélhetési ösztöndíj komoly segítséget jelent a tanulmányok végzéséhez. Igyekszünk vonzóvá tenni pályát a már említett új elemek és módszertanok bemutatásával, mint például a LEGO-elemek használata a tanulás-tanítás folyamatban. De ezen túl nem tudunk mit tenni. Ahhoz, hogy a tanári pályának legyen újra presztízse, az életpálya-modell kevés, többet kell adni. És ez nem egyszerűen több fizetést jelent, bár az is nagyon fontos, mert a 140 ezer forintos kezdő tanári fizetésből nem lehet családot alapítani, egy háztartást fenntartani. Az 1970-es években azért hozták létre a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolát, mert attól félt az akkori kormányzat, hogy végleg leszakad ez a régió. És ez a főiskola nagyon jól teljesítette a feladatát évtizedeken keresztül: elvitte a kis falvakba is a nagyon jól képzett tanítókat, tanárokat, akiket ott viszont lakással vártak, - és ma már furcsán, sőt abszurdnak hangzik - földet kaptak háztáji művelésre. Akkor viszont megtalálták azt a módszert, amivel ösztönözni tudták a komoly és elhivatott diákokat, hogy pedagógusok legyenek.

HVG: Ön szerint mitől változott meg a helyzet?  

N.S.E.: Régen akár Szombathelyről is eljöttek Nyíregyházára, mert olyan volt a tanárképzésünk híre. A tudósokat, a középiskolai tanárokat pedig a nagy tudományegyetemek képezték. A Bologna-rendszer azonban szétverte ezt. A kétszintű osztatlan tanárképzésben már nem vonzó az általános iskolai tanári pálya, hiszen egy év kiegészítéssel, ugyanazzal a pedagógiai-pszichológiai felkészítéssel lehet valaki középiskolai tanár. Mi itt kitartunk abban, hogy az életkori sajátosságokat figyelembe véve kétfajta tanár létezik, nem ugyanaz a módszer kell egy ötödikes gyerekhez és tizenkettedikes fiatalhoz. Középiskolai tanárként én nem tudok mit kezdeni egy ötödik osztállyal, mert mások a módszerek, amelyekkel azt a korosztályt kezelni kellene. Ezt meg kell tanítani. Ezért mi nagyon szeretnénk, ha újra elkülönülne az általános iskolai tanárképzés és a középiskolai tanárképzés. Ez egy jól működő, egyértelmű képzési struktúra volt, ezt kellene visszaállítani. Gyönyörű feladat, életszerű kihívás lenne a pedagógusképző intézményeknek. Ezen túl javasolnánk, hogy legyen egy országosan egységes mérés, részben pszichológiai, részben intelligenciateszt, amely a tanári pályára való alkalmasságát szűrné a jelentkezőknek, vagyis a nyitottságukat, affinitásukat a pálya iránt, a befogadóképességüket, de jelenleg ez sincs még.  

HVG: Ebben a központosított rendszerben milyen esélyei lehetnek az efféle egyéni kezdeményezéseknek?  

N.S.E.: Annyi, hogy a szakmai tartalmainkat igazítjuk az igényekhez. Egyébként van arra vonatkozóan is van javaslatunk – kis lépés ugyan – hogy a pedagógusjelölteket már első éves tanulmányaik során eljuttathassuk az iskolákba. Nem arról van szó, hogy az első éveseknek kellene órát tartaniuk, csak az lenne a cél, hogy az iskolai szocializálódásuk, érzékenyítésük beinduljon.

HVG: Biztosan vannak, akik elvarázsolódnak egy nehéz helyzetben lévő falusi kisiskolában, de nincsenek többen azok, aki inkább elmenekülnek a nehéz feladat elől?  

N. S.E: Akkor is tudniuk kell, hogy mi a valóság. Számarányt nem tudok mondani, ugyanakkor iskolaigazgatók keresnek meg azzal, hogy küldjünk oda hallgatókat, hogy megismerjék az iskolát. Igaz, hogy egy falusi iskolában rengeteg olyan kihívás van, amellyel nagyvárosban nem találkozik a pedagógus, de lehet, hogy megszereti azt. Ilyen helyzetekben kellene a motiváltságra egy kicsit rásegíteni, például szolgálati lakással. Az a baj, hogy mi megadjuk a tisztességes, kellően differenciált és motiváló képzést, de onnantól kezdve nem vagyunk urai a helyzetnek. Márpedig, ha nem változik ez az állapot, és nem fektetünk a mainál nagyobb hangsúlyt az általános iskolai tanárképzésre, a továbbképzés és a mentorlási rendszer kiépítésére, akkor nemhogy tudósaink nem lesznek, de a munkaerőpiacnak megfelelő emberek sem.

(...)

   

(Szöveg és fotó forrása: HVG Diploma 2021 magazin)

 


 

2016, Nyiregyhaza