slideshow 1

 

A duális képzésekről egyeztettek

A duális képzés következő tanévet érintő teendőiről, eredményeiről tartottak konferenciát 2019. szeptember 5-én a Nyíregyházi Egyetemen. A képzésben együttműködő partnerekkel való egyeztetés után a ”NYE-DUÁL – Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Észak-Kelet-Magyarországi térség felemelkedéséért” elnevezésű projekt eddigi megvalósult programelemeit, jövőbeni terveit mutatták be az egyetem oktatói.

A szakmai programon a gépész-, közlekedés-, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépész- és mezőgazdasági mérnök szakokon folyó duális képzések 2018/19-es tanév II. félévének tapasztalatai is megvitatásra kerültek a vállalati és egyetemi tapasztalatok, illetve az elhangzó fejlesztési javaslatok alapján.

A napirendi pontok között szerepelt a 2019/20-as tanév I. félévi duális gyakorlati képzés előkészítése, feladatai, valamint a 2019/20-as tanév I. félévi üzemi tematikák, gyakorlati képzési programok kidolgozása.

Dr. Kovács Zoltán intézetigazgató köszöntője után Dr. Szigeti Ferenc a gépészmérnök szak szakfelelőse, valamint Dr. Sikolya László projektmenedzser adott tájékoztatást a duális felvételi és pótfelvételi időszak eredményeiről, majd beszámoltak az „NYE-DUÁL” című, duális képzés fejlesztését célzó pályázat aktuális feladatairól.

A résztvevők a duális képzés fejlesztését célzó javaslatokat is megfogalmaztak.

Az egyeztetésen a mérnöki szakokon folyó duális képzések szervezésével kapcsolatos feladatok ismertetésére került sor, majd Dr. Szigeti Ferenc a gépészmérnök szak szakfelelőse a tavalyi év eredményeit összegezte és arra kérte a partnerek jelen lévő képviselőit, hogy ők is számoljanak be tapasztalataikról.

A tájékoztatók után a duális képzési partnerek, cégek, szervezetek képviselői mutatták be vállalatukat és a duális képzésben szerzett tapasztalataikat, majd jövőbeni elvárásaikat osztották meg a résztvevőkkel. Végül Dr. Kovács Zoltán ismertette a kooperatív képzés tervezetét, amely a mérnöki szakokon a 2019/20-as tanév II. félévében kerül majd meghirdetésre.

Az értekezleten elhangzott: „a Nyíregyházi Egyetem a 2020/2021-es tanévre is meghirdeti – vállalati partnereivel közösen – duális képzéseit, melyre a hagyományos felvételi eljárásban 2020. február közepéig lehet jelentkezni. A duális képzés iránt érdeklődő, leendő partnerszervezetek jelentkezésére is lehetőség nyílik szeptember végéig. Az egyetemmel korábban szerződés kötött cégek és szervezetek visszajelzései alapján, e képzési forma kiválóan alkalmas lehet a munkatársak utánpótlásának biztosítására.”

További információkat a Nyíregyházi Egyetem honlapján találnak az érdeklődők.

 

   

 


 

2016, Nyiregyhaza