Újra a Nyíregyházi Egyetemen az OTDK

A Nyíregyházi Egyetem ad otthont a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia két szekciójának is, amely programsorozat a felsőoktatási versenyek legrangosabb küzdelme. Két szekció megrendezését is vállalta az intézmény, így a Pedagógia, Pszichológia, Andragógia és Könyvtártudományi, továbbá a Tanulás- Tanításmódszertani és Tudástechnológiai szekciók otthona lesz a nyíregyházi campus. A két szekcióban több, mint 50 tagozatban mutatják be tudományos eredményeiket a versenyzők - tájékoztatott a szervezőbizottság.

A TDK, azaz a Tudományos Diákkör kiemelt jelentőségű a felsőoktatási intézményekben, ugyanis olyan diákok lehetnek TDK tagok, akik aktuális tanulmányaik mellett tudományos, kutató tevékenységet is végeznek kutatóműhelyekben. Ebből az alkotómunkából születik meg az a tudományos diákköri dolgozat, amellyel a diákkörös hallgatók az OTDK-n mérettetik meg magukat. Az eseményt online formában 2021. április 20-22-e között, a tavaszi szünetben rendezi meg a Nyíregyházi Egyetem. A versenyen résztvevő hallgatókat kulturális- és sportrendezvényekkel is várják a szervezők. Az intézmény honlapjára ellátogatók nem csak az egyetemmel, hanem a Nyíregyháza város és Sóstó látványosságaival is megismerkedhetnek.

A verseny szakmai előkészületei már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek.  Az országos nevezések mindkét szekcióban 2021. január 11-én zárultak le. A két szekcióba közel 400 dolgozattal neveztek a hazai felsőoktatási intézmények hallgatói. Jelenleg a verseny előkészületei folynak, így a dolgozatok tagozatba sorolása, a zsűri elnökök-, a zsűri tagok- és a bírálók kijelölése. Nemrég a Tanulás-és Tanításmódszertani- Tudástechnológiai szekció szakmai bizottsága a Nyíregyházi Egyetemre látogatott, azért, hogy a versenybe benevezett dolgozatokat tagozatokba rendezze. A szakmai munka eredményeként a több, mint 150 dolgozat 21 tagozatba került besorolásba - mondták el a szervezők.