MÉRNÖKÖK LIGÁJA - ismét a díjazottak között hallgatóink

A Műszaki és Agrártudományi Intézetből három csapat is részt vett az Unilever Magyarország Kft. által szervezett Mérnökök Ligája versenyen.

A mérnökhallgatók feladata az volt, hogy a Semmelweis gyártósoron található flakonrendezőben keletkező zajszintet csökkentsék, illetve az átszerelési idő meggyorsítására adjanak ötleteket. A verseny 2021. április 22-én került megrendezésre, a járványhelyzet miatt online módon. A prezentációt a hallgatóknak angol nyelven kellett megtartani.
 
Intézetünket három csapat képviselte a szakmai versenyen: a Dreamers, a PlunHub és a TRIcikli. A csapattagok között gépészmérnöki, közlekedésmérnöki, valamint mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki szakos hallgatók is voltak. Mindhárom csapatunk remekül helytállt a versenyen.
 
A Dreamers csapat tagjai Peják Petra, Novák Viktória és Mándoki Csaba, a PlunHub csapat tagjai Kovács Árpád, Józsa-Vincze Ákos és Petri Norbert, míg a Tricikli csapat tagjai pedig Traskiné Kovács Barbara, Perjési Dániel és Dorogi Zoltán hallgatóink voltak.
 
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a "Dreamers" csapatunk a rangos szakmai versenyen III. helyezést ért el. Szívből gratulálunk hallgatóinknak!
 
Egyúttal gratulálunk a többi csapatnak is és köszönjük Dr. Antal Tamás kollégánknak a felkészítést!