Egyetemi képzéseket indítunk Mátészalkán

A 2021. június 22-én kedden a Nyíregyházi Egyetem vezetői, a Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft. vezetője által aláírt együttműködési megállapodás értelmében a Mátészalkai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban gépészmérnöki-, csecsemő-és kisgyermeknevelő alapképzési szakok indítását tervezi az egyetem. A dokumentumot az egyetem dísztermében Vassné prof. dr. Figula Erika, az egyetem rektora, Halkóné dr. Rudolf Éva, a felsőoktatási intézmény kancellárja és Buzogány Béla, a Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója látta elkézjegyével.

"Ez a mai esemény tulajdonképpen a folytatása annak a közös munkának, amit két évvel ezelőtt kezdtünk el Mátészalka önkormányzatával" – mondta Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora. – "A ma aláírt együttműködési megállapodás egy mátészalkai képzési központ létrehozásáról szól. Ennek értelmében a 2022/23-as tanévben kép alapszakot indítunk a városban, így a Mátészalkán vagy vonzáskörzetében élő végzős diákok helyben tanulhatnak gépészmérnöknek, illetve csecsemő- és kisgyermeknevelőnek. Mindkét szakot legalább tíz jelentkező esetén indítjuk be. Az egyetemi oktatókon és a tudástáron kívül a leendő hallgatók teljes jogú egyetemi polgárok lesznek, részt vehetnek a közösségi eseményeken, használhatják a campus könyvtárát. Bízunk abban, hogy ezzel elősegíthetjük azt, hogy a tehetséges, tudásvágyó mátészalkai fiatalok a városban maradjanak, ott helyezkedjenek el a tanulmányok befejezése után."

"Olyan eseményen vagyunk jelen, ami az egyetem és a városunk között már meglévő hidat tovább erősíti" – emelte ki dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere. –  "Két évvel ezelőtt alapoztuk meg a közös munkánkat, amikor egy tudományos, technológiai ipari park létrehozását tűztük ki célul, amiben a Nyíregyházi Egyetem kiváló stratégiai partnernek bizonyult. Akkor is azt mondtuk, minden megállapodás annyit ér, amennyi tartalommal meg tudjuk tölteni. Ez a mostani megállapodás ezt a törekvésünket erősíti. Mátészalka ipari parkja folyamatosan fejlődik. Jelen pillanatban bárki el tud helyezkedni a városban, aki dolgozni szeretne. Az ipari parkban lévő cégek legalább 300 embernek tudnának azonnal munkát adni. Amikor felmerült ötletként, hogy a városban felsőoktatási képzési központ jöjjön létre, felmértük az igényeket, milyen szakembereket látnának legszívesebben a régiónkban a cégek. Így esett a választás a gépészmérnöki, illetve a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakokra. Bízom abban, hogy a városunkban tanuló középiskolások ki fogják használni ezt a lehetőséget és minél többen képzelik el nálunk a jövőjüket. Nem titok, ha ez a kezdeményezés sikeres lesz, akkor újabb két szakot is szeretnénk majd indítani Mátészalkán a jövőben. Az ipari parkban működő cégek mindenesetre nagyon örülnek annak, hogy lehetőségünk nyílik helyben képezni a jövő gépészmérnökeit, és tanulmányi szerződésekkel igyekeznek motiválni a középiskolásokat, aminek a diákok is haszonélvezői lehetnek, hiszen nem kell majd azon gondolkodniuk, hol tudnak elhelyezkedni a tanulmányok befejezése után."

Forrás: www.nye.hu  / www.szon.hu