Hallgatói beszámolók

Név: Loós Diána, Dőry Orsolya

Szak, évfolyam: Osztatlan tanári szak testnevelő tanár – biológiatanár (egészségtan), II.évfolyam

Tanév: 2018/19

Küldő Egyetem: Nyíregyházi Egyetem

Célország, város: Portugália, Bragança

Fogadó intézmény: Instituto Politécnico de Bragança

Már a gimnáziumi évek alatt is jövőbeli tervnek számított, hogy egy félévet érdemes lenne több szempontból is külföldön tölteni. A szüleink ajánlották, hogy az egyetemen biztosan tudnak ebbe segíteni. Azonban, hogy miért is szerettük volna ezt ennyire?

  • Angol nyelv gyakorlása
  • Új nyelv tanulása (portugál)
  • Új kultúra
  • Új barátok
  • Új kalandok
  • Önállóságra való törekedés

Véleményünk szerint, a legnehezebb, és ami végigkísér ezalatt a pár hónap alatt, az a honvágy. Másrészt az elején nem egyszerű az otthoni kényelmes kis életünkből kilépni, itt pedig egy új megfelelő komfortzónát kialakítani, illetve rögtön alkalmazkodni az itteni elvárásoknak, szokásoknak. Erre igazán tényleg csak akkor lehet rádöbbenni, amikor itt vagyunk, és tényleg szembesülünk vele.

 Mivel az Ersamus+ programot, inkább a közvetlen és/vagy talpraesett emberek választják, így a beilleszkedés, új baráti kör és közösség kialakítása nem gondolom, hogy nehézséget okozott nekünk.

Szerencsére a kiutazásunk zökkenőmentesen történt. Természetesen repülővel érkeztünk Portóba, majd busszal tovább Bragancába. Az utazást könnyítette, hogy 5-en jöttünk együtt végig magyarok. Biztonságérzetet nyújtott, hiszen így nem éreztük annyira egyedül magunkat.

Lakhatásunk a riskivectoron keresztül történik. (kisebb cég, mely már a kiutazás előtt, 2-3 hónappal hamarabb felvette velünk a kapcsolatot, hogy segítsen az elszállásolásban).
Itt minden erasmusos hallgató albérletben lakik. Lehet igényelni saját szobát, illetve 2 ágyas szobákat is. Általában 4-5 fős albérletek vannak. Természetesen próbálják, a legkedvezőbb árakat és szolgáltatásokat biztosítani. 

  • 2 ágyas szoba – 90 euro/ho ( +/- 15 euro) + rezsi
  • 1 ágyas szoba – 140 euro/ho ( +/- 15 euro) + rezsi

Bragancáról annyit érdemes tudni, hogy itt nem sok látnivaló van. Ennek ellenére nagyon rendezett és tiszta a környezete.
Másrészt könnyen megközelíthető nagyon sok nagyobb város. ilyen például Portó, Braga vagy akár Spanyolország fővárosa, Madrid.

Ami számunkra nagyon pozitív, hogy itt minden olyan hely megtalálható, amire egy egyetemistának szüksége lehet.
Rengeteg a szórakozóhely, étterem, kávézó, konditerem és szupermarket tele kedvezményekkel kifejezetten az erasmusos hallgatóknak. 

Braganca egy igazi diák városnak mondható. Nagyon pozitív, fiatalokkal teli pörgős életet biztosít mindenkinek, aki idejön. 

A költségvetés:
Sok segítséget nyújt az ösztöndíj, nagymértékben támogatja a lakhatást és megélhetést. Szerencsére itt nincsenek Magyarországhoz képest nagyon eltérő árak, így azt gondoljuk, hogy az albérletet és az alapvető szükségleteket, háztartásbeli dolgokat teljes mértékben fedi.
Amivel viszont külön, saját költséggel kell számolni, azok a közösségi programok, tanulmányi kirándulások, többnapos nyaralásnak mondható utazások. Ebbe beletartozik az ide való kiutazás költsége is.
Ezek mindenkinek saját felelősségre vonatkoznak, semmilyen fizetős program nem kötelező.
(összességében szerintünk vállalható, kedvező áron szervezett kirándulások).

Néhány kép az eddigi kirándulásokról:

 

Mint már korábban említettük, szerencsére mindent biztosítanak számunkra a kényelmes komfortzóna és közösségi élet kialakításában.
Szinte minden hétköznap estére szerveznek közösségépítő programokat, hétvégén pedig mindig különböző jellegű kirándulásokat, utazásokat.

Akik itt az ESN-ért felelnek, azokról tényleg csak a legjobbakat lehet elmondani. Mindig segítenek mindenben, ha valamiben elakadunk. Összejöveteleket, pikniket, közös vacsorákat szerveznek.
Szórakozóhelyben sincs hiány természetesen, 4 nagy, és sok más kisebb beülős hely biztosítja az estéhez a lehető legjobb hangulatot.

 Lehetőség van ESN kártyát igényelni, mely ugyancsak kedvezményeket nyújt éttermek, kávézók, fesztiválok (tomorrowland) és repülőjegyek vásárlására.

Lehet csináltatni pulóvert, pólót, mely egy örök emlék marad mindenkinek, aki ebbe az országba/ városba jön az Erasmus+ által.

 Az oktatási rendszer hasonló az otthonihoz. 

Szerencsére itt is figyelembe veszik, hogy más országból jöttünk, így velünk kicsit elnézőbbek az óralátogatást illetően, de amikor tudunk mindenképp meg kell jelenni.
Ami kicsit nehezíti a tanulást, az az, hogy a tanárok sajnos nem nagyon beszélnek angolul, de megpróbálnak így is mindent elmagyarázni nekünk.
Erre a megoldás, hogy a félév során beadandókat, prezentációkat kell készíteni, amiket határidőkre csinálunk meg.
Ami nagyon pozitív, hogy itt a portugál nyelvet külön kurzusként is fellehet venni, van lehetőség, mint 3. nyelvként tanulni.

Még csak másfél hónapja vagyunk kint, még több mint a fele hátra van, így elhamarkodott lenne bármit is kiemelni.
Amit viszont már most biztosan kijelenthetünk a sok nehézség ellenére, hogy életünk egyik legjobb döntése volt, hogy kijöttünk tanulni félévre. Meg inkább, hogy az Erasmus+ szolgáltatásain keresztül. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
Egy igazi életre szóló kaland!!

Név: Oláh Tamás

Szak, évfolyam: Testnevelő tanár és természetismeret-környezettan tanár       

Küldő Egyetem: Nyíregyházi Egyetem

Célország, város: Portugália, Braganca  

Fogadó intézmény: Polytechnic Institute de Braganca

Hol hallottál az Erasmus+ programról?

Az Erasmus+ programról a Nyíregyházi Egyetem egyik tantárgy elméleti óráján hallottam először, amikor egy gyors tájékoztatóval az Erasmus koordinátor Dudás Éva által általános tájékoztatást kaptuk.

Mit vársz/vártál tőle?

Nem várok se többet se kevesebbet attól, mint amit adhat Portugália. Már így is rengeteg emlékkel és sok baráttal gazdagodtam, hiszen “a barátság egy olyan kincs aminek a Földön párja nincs.”

Milyen nehézségekkel kellett eddig szembe nézned? Hogyan küzdötted le őket?

Legnagyobb problémám az angolul megszólalás volt. Fejben ott volt minden de nem bírtam összerakni amit akartam mondani. Elején inkább csak figyeltem a többieket, ahogyan beszélnek és milyen testbeszédeket alkalmaznak közben, hogy jobban kifejezzék magukat. Ezeket az apró dolgokat ellesve egyre jobban sikerül beilleszkednem és a legfontosabb, hogy ha “beégsz”, kit érdekel?! Tévedni emberi dolog, hibából tanul az ember, és ha tanul a hibából, akkor már nem is hiba hanem tapasztalat.

Utazás, szállás (típusa, havi díja)

Braganca kis város, gyalog járok mindenhova. A Lupulex Gueasthouse-ban bérlek egy szobát a város szélén, ugyanis a riskivektor-os közvetítőcég által nyújtott lehetőségnek határidejéről lekéstem. Ahol most lakom (lupulex gueasthouse) egy új építésű lépcsőház, melyben hárman bérlünk egy lakást. A bérleti díj eltérő annak függvényében, hogy egyedül laksz a szobában vagy szobatárssal. Én a szobatárssal bérlem és így 150 euró +extra költség ami kb. 12 euró.

A város (pl.: helyi közlekedés, étkezés, szórakozási lehetőségek)

Gyalog járok mindenhova, Bragancán belül nincs távolság. Ettől függetlenül van helyi járat de a menetrendje nem túl zsúfolt, mondhatni ritka mint a fehér holló. Általában magunkra főzünk, melynek alapanyagait a 10 percre lévő szupermarketből szerezzük. Ettől függetlenül lehet étkezni az iskola menzáján is és olykor-olykor becsúszik egy „M BIG 200 Hambureger” menü is a Big Bob-ban. A város kb. minden 5. épülete egy kávézó. Akad 1-2 gyors étkezdeként is működő kocsma. Általában inkább ezeket a létesítményeket látogatom, mert szeretek kávézni és enni. Eddig 4 discoban fordultam meg, de ezek a “latin party zenék” nem az én világom.

Megélhetési költségek?

Eddig öblítőre és wc papírra egyáltalán nem kellett költeni, de nem tudom, hogy ha elfogy, akkor lesz-e újra töltve vagy azt már nekünk kell venni. Ha csak egy bevásárlást nézünk, mindig törekedünk arra, hogy 4-5 euró/fő-re jöjjön ki a költség.

Erasmusos élet? (pl.: programok, helyi ESN, mentorhálózat)

Minden héten szerveznek kirándulásokat a környező várásokban. Helyi piknikek szoktak még lenni illetve közös party-k. Én nem vagyok benne a mentorhálózatban, vagyis nincs “buddy”-m, de ismerem már mindegyik személyt és bármikor nagyon szívesen segítenek, ha megkérem őket. “Mindennek az alapja a kommunikáció.”

Fogadó intézmény, tanulmányok/szakmai gyakorlat bemutatása és értékelése

A sport része nagyon elmaradott, látszik, hogy itt nem ez a fő ágazat mint pl. a Nyíregyházi Egyetemen a “testnevelés szak”.

Bármi, amit még szívesen megosztanál velünk.

A tanárok nagy része beszél angolul, és ami nagyon érdekes 10 percig beszél portugálul azután nekünk elmondja külön 3 percben angolul és szerintem érthetőbben. Nagyon hosszan fejezik ki magukat. Jobban szeretem a rövid, lényegre törő mondatokat.

Záró gondolatok?

Aki fejlődésre törekszik, fejlődni is fog. 

 

Név: Siteri Regina

Szak, évfolyam: Sport- és rekreációszervezés, 2. évfolyam

Tanév: 2018/19

Küldő Egyetem: Nyíregyházi Egyetem

Célország, város: Portugália, Bragança

Fogadó intézmény: Instituto Politécnico de Bragança

Hol hallottál az Erasmus+ programról?

Már a középiskola alatt is hallottam a programról, tudtam, hogy mindenképp szeretnék majd részt venni tanulmányi mobilitáson, de az egyetemen szervezett Mobility Café-k alkalmával kerültem közelebb a témához.

Mit vársz/vártál tőle?

Számomra ez az első alkalom, amikor messzebb kerülök otthonról, amit már mindenképp szerettem volna megtapasztalni. Ezen kívül az angol nyelvtudásom fejlődését, új tapasztalatokat (mint például milyen több nemzetiségű csoportban tanulni, mennyiben tér el a követelmény itt, mint otthon) várok a programtól.

Milyen nehézségekkel kellett eddig szembe nézned? Hogyan küzdötted le őket?

Eddig nem sok ilyen eset volt, talán a tárgyaimmal kapcsolatban volt olyan, hogy magasabb szintű angol nyelvtudásra lett volna szükség a tárgy teljesítéséhez, de szerencsére az első két hétben még volt lehetőségünk változtatni a tárgyaink listáján, így ez megoldódott.

Utazás, szállás (típusa, havi díja)

A szállásunk egy társasházi lakás négy szobával. Három lakótársunk van. A közös szoba tágas, kényelmesen elférünk, így is, hogy ketten lakunk itt. Havi szinten maga a szoba 90 euró (aki egy személyes szobát kért, annak 120) és ehhez jön hozzá a rezsi, ami nagyjából 30 euró.

A város (pl.: helyi közlekedés, étkezés, szórakozási lehetőségek)

Az egyetemhez közel, nagyjából öt percre helyezkedik el az albérletünk, a városban nincsenek túl nagy távolságok, így a helyi buszt nem is szoktuk igénybe venni. A városban nem található vasútállomás, csak távolsági és helyi buszok járnak.  Bár a város maga elég kicsi, több szórakozóhely közül lehet választani, boltok, éttermek bőven vannak. Ha olcsóbban szeretnénk főtt ételt enni, de nincs időnk főzni, az egyetemi menzán ebédelni és vacsorázni is van lehetőség.

Megélhetési költségek:

Napi szinten, ha nincsen semmilyen extra kiadás átlagosan 6 eurót költök, az árak körülbelül az otthonihoz hasonlóak.

Erasmusos élet (pl.: programok, helyi ESN, mentorhálózat)

Az ESN hétről-hétre szervez különböző tematikájú bulikat, eseményeket, ezek nagyon jó hangulatban szoktak telni. Hétvégenként a Student Travellers szervezésében utazhatunk Portugáliába, Spanyolországba főként, de a tavaszi szünetben akár Marokkóba is el lehet jutni.

Működik mentorhálózat, viszont ez nagyon eltérő kinek mennyire segítőkész a buddy-ja, mennyire igyekszik kapcsolatban lenni a mentoráltjával.

Fogadó intézmény, tanulmányok/szakmai gyakorlat bemutatása és értékelése

Az oktatók nagyon segítőkészek, az oktatás színvonala hasonló az otthoniéhoz. Szinte minden elméleti tárgyból kell prezentálnunk, ami angolul nagyobb kihívás, de remek lehetőség a szakmai angol fejlesztésére.

Bármi, amit még szívesen megosztanál velünk.

Kellemes meglepetés volt, amikor már az első nap kiderült, hogy kilencen vagyunk magyarok itt kint. Ez sokat segít, hogy jobban otthon érezzük magunkat.

Nagy öröm számomra, hogy a múlt héten eljuthattam Madridba. Bár csak egy napunk volt körbejárni a várost, el is fáradtunk rendesen a végére, de nagyon megérte.

Rövid összegzés.

Annak ellenére, hogy ez egy kisváros, jól érzem itt magam. A programok, kirándulások, egyetemi elfoglaltságok mellett néha jól is esik egy kis csend, a hegyekkel tarkított táj pedig nagyon magával ragadó bármerre sétáljunk a városban.

 

Név: Szakos Enikő

Szak, évfolyam: Osztatlan tanári szak, matematika-, angol nyelv és kultúra tanára

Tanév: 2018/19 II. szemeszter

Küldő egyetem: Nyíregyházi Egyetem

Célország, város: Spanyolország, Castellón de la Plana

Fogadó intézmény: Universitat Jaume I

Nővérem mindig reklámozta az Erasmust, de kellett egy amerikai kiköltözés és a nyíregyházi erasmusosok- és külföldiek barátsága, hogy meggyőzzenek, ez valóban egy kihagyhatatlan élmény.

Bár elég nyitott embernek tartom magam, mégis voltak még falak, melyeket le akartam dönteni magamban. Szerettem volna találkozni új emberekkel különböző országokból és más kultúrákkal megáldva, hiszen mindnyájan máshogy látjuk a világot és mások világlátásának megismerése sokat taníthat.

Továbbá szerettem volna magabiztosabb lenni; és itt főleg arra gondolok, amikor idegen nyelven kell kifejeznem magam. El akartam érni, hogy probléma nélkül beszéljek más nyelveken is.

De leginkább talán a szabadság és a függetlenség érzése motivált. Kiszakadni a mindennapokból és életre szóló élményeket szerezni.

A legnagyobb nehézséget a spanyol nyelv körülölelése okozza. Bár folyamatosan tanulom, nagyon nehéz, hiszen semmilyen előzetes tudásom nem volt. Ráadásul a spanyolok nem érzik szükségességét, hogy idegen nyelven tanuljanak, ezért – általánosságban – nem beszélnek angolul.

Az utazás manapság nagyon könnyen megoldható, szinte bárhová elrepülhet az ember gyorsan és egyszerűen. Egyenesen Valenciába repültem (rövidebb idő alatt, mint ahogy felutaztam Pestre Nyíregyházáról), ahonnan csak egy vonat választott el az úti célomtól.

Itt a diákok szobát bérelnek spanyolokkal vagy más diákokkal egy albérletben, mert a kollégium nagyon drága és elszeparált a nyüzsgő városi élettől. Nagyon egyszerű jó lakást vagy szobát találni. Én két spanyollal élek egy lakásban közel a belvároshoz; a szobáért 170-180 eurot fizetek havonta (a számlákkal együtt) és teljesen elégedett vagyok vele.

A tömegközlekedés modern és jól működő: új villamos, sok buszjárat és az utak kialakítása lehetővé teszi, hogy nagyon sokan biciklivel közlekedjenek. Ráadásul van egy városi bicikli-program: sok bicikliállomás ahonnan egy kóddal vagy kártyával bármikor kölcsönözhetsz egy biciklit és lerakhatod bármelyik állomáson. Mindezek megfizethetőek (a kerékpár-hozzáférés egy évre kevesebb mint 30 euro).

Egyébként Spanyolország drága lehet, ha Magyarországgal hasonlítjuk össze; de az én városom még mindig olcsóbb mint mondjuk Barcelona vagy Madrid.

Castellón tele van éttermekkel és minden kis utcában van legalább egy bár is. Több szórakozóhely is van, némelyek kedvezményeket kínálnak Erasmusos diákoknak.

Az itteni ESN-re panasz nem lehet. Minden hétvégére, sőt, a hétköznapokra is nyújtanak érdekes és színes programokat, melyek lehetőséget nyújtanak jobban megismerni a spanyol kultúrát – és egymást.

Mentorprogram is működik az egyetemen, szóval bármilyen problémánk adódik, mindig van valaki, akihez segítségért fordulhatunk.

Az egyetem kiválóan felszerelt és a tanárok nagyon jó szakemberek, jól végzik a munkájukat. Érdekessé és színessé teszik – az egyébként hosszú – órákat. Amit kiemelnék, az a rengeteg csoportmunka: órák közben és órán kívül is inkább csoportos, mint egyéni feladatokkal bíznak meg minket.

Hogy mi a legjobb az Erasmusban, még nem dönteném el, hiszen 4 hónap még előttem van szerencsére. Azt viszont tudom, hogy a barátaim a legjobb amit kaphattam; a legszebb élményeket is ők teszik jobbá. Sosem gondoltam, hogy ilyen közeli és igazi barátságokra teszek szert ennyi különböző emberrel a világ bármely pontjáról.

Őszintén ajánlom mindenkinek az Erasmust. Az egyik legszebb időszaka az életnek tele örömökkel és kihívásokkal. De a nehézségek is tanítanak és többé, jobbá tesznek. Nem beszélve arról, hogy az egész világ kinyílik és rengeteg dolgot tanulhatsz meg más kultúrákból, emberektől, melyek építenek. Zárásképp egy másik nagy igazság: “To have another language is to possess a second soul”.

 

Név: Virág Benjámin

Szak, évfolyam: Gépészmérnöki szak, II. évfolyam

Tanév: 2018/19

Küldő intézmény: Nyíregyházi Egyetem

Célország, város: Lengyelország, Poznań

Fogadó intézmény: Poznań University of Technology

Hol hallottál az Erasmus+ programról?

Nem emlékszem pontosan hol hallottam róla először, az viszont biztos, hogy már a középiskolában tudtam, hogy külföldön is szeretnék tanulni, “majd egyszer valamikor”. Később, az első egyetemi félévem alatt, néhány szerencsés véletlen folytán, lehetőségem adódott részletesen megismerni a program lényegét és sajátosságait, és néhány erasmusos tanulót is megismertem, akik csak ajánlani tudták ezt a lehetőséget. Ezek után utánajártam a dolognak személyesen is, és megkezdődött az elmélkedés, hogy “hová?” és “mikor?”.

Mit vársz/vártál tőle?

Elsősorban a kalandvágy és az utazás lehetősége vonzott ehez a programhoz. Kezdetben nem is igazán vártam semmi mást. Amikor a külföldi egyetemen teljesítendő tantárgyak kiválasztására került a sor, sikerült néhány számomra nagyon érdekesnek ígérkező tárgyat az órarendbe illeszteni, és reméltem, hogy ezek legalább annyira érdekesek lesznek, mint ahogy arra számítottam. Szerencsére így történt. Emellett lehetőség van a többi erasmusos hallgatóval jó baráti viszonyt építeni. A mi csoportunk egészen összetartó, jól kijövünk egymással, gyakran szervezünk közös programokat.

Milyen nehézségekkel kellett eddig szembe nézned? Hogyan küzdötted le őket?

Az otthoni egyetemről egyedül utaztam Poznanba, senkit nem ismertem mikor megérkeztem. Ezzel nyílván tisztában voltam, és egyáltalán nem gondoltam, hogy ez probléma. Egy késő, vasárnapi délután érkeztem Poznanba, hosszú utazást követően. Elindultam a kollégium felé, gyalog, hogy többet lássak a városból. Őszintén szólva elsőre nem tetszett. Egészen unalmasnak tűnt. Bejelentkeztem a koliba, kicsit nehézkesen ment, mivel a portán nem beszéltek angolul, felcipekedtem a számomra kijelölt szobába, ami egy hajszállal rosszabb volt mint számítottam. Tehát az első benyomások alul multák a várakozást.

Másnap kezdődött az úgynevezett Polish Week, ami a külföldi hallgatók beilleszkedését szolgálja a város ritmusába és a lengyel kultúrába. Miközben a kijelölt épületet kerestem, ahol a PolishWeek első előadása meg volt tartva, feltűnt, hogy három feltűnően nem lengyel hallgató legalább ugyanannyira el van tévedve az épületek között mint én. Az első napokban így a legkönnyebb beazonosítani egy erasmusos hallgatót. Nem tévedtem, ugyanazt kerestük. Így már négyen voltunk, akik nem tudták, hová kell menniük. Valahogy mégis sikerült némi késéssel az előadásra odaérni. Ezek után már könnyen ment az ismerkedés. Összebarátkoztam négy franciával, akik ugyanabban a koliban kaptak helyet mint én, és ugyanúgy nem voltak oda a szobájukért. A rákövetkező napokban, egy kis szerencsével, sikerült jobb szobákba költöznünk, így ez a probléma megoldódott. Egyéb nehézség azóta nem adódott,és bár magyarként egyedül vagyok ebben a félévben az egyetemen, sikerült nagyon jó barátokat szereznem az elmúlt egy hónap alatt.

Utazás, szállás (típusa, havi díja)

Poznanba Budapestről busszal érkeztem. Hosszú út volt, majdnem 14 óra, azonban ez volt a legegyszerűbb megoldás. Lehetett volna repülni Pestről Berlinbe, Berlinből vonattal Poznanba, árban körülbelül ugyanannyi lett volna, azonban egy fokkal körülményesebb.

Mint már említettem kollégiumban lakom, egy dupla szobában, tehát van egy szobatársam, Michael, francia srác akivel a Polish Week első napján ismerkedtem meg. Külön fürdőszoba és konyha jár a szobához, ami így egészen komfortos. Havonta 510 złoty a szoba díja fejenként, ami körülbelül 40 ezer Ft-nak felel meg.

A város (pl.: helyi közlekedés, étkezés, szórakozási lehetőségek)

Poznan első ránézésre egészen egyhangúnak tűnt, azaz amit a buszállomásról a kollégium felé sétálva láttam. Azonban amint megismertem a többieket, és együtt elindultunk felfedezni a várost, hamar kiderült, hogy valójában egészen szép, hangulatos, esténként pedig nagyon is élénk hely ez a Poznan. A város nem túl nagy, gyalog nagyon kényelmesen lehet közlekedni, nincsenek nagy távolságok. Aki mégsem akar gyalogolni, az a villamost használja.

Enni nagyjából ugyanazt lehet mint otthon, persze van néhány lengyel különlegesség. Az óváros tele van török, olasz, és kinai éttermekkel, amik jellemzően éjszaka is nyitva vannak. Én szívesebben főzök magamnak, és erre van is lehetőség.

Szórakozóhelyekből nincs hiány, válogathat akinek ahoz van kedve.

Megélhetési költségek:

A magyar és a lengyel árak között szinte alig van különbség. Az Erasmus+ ösztöndíjból könnyen lehet gazdálkodni,  a Campus Mundi ösztöndíj pedig bőven elég.

Erasmusos élet (pl.: programok, helyi ESN, mentorhálózat)

Az Erasmusos élet igen mozgalmas, szinte lehetetlen az összes lehetőséget kihasználni. A helyi ESN hetente több programot is szervez, amik többnyire egész érdekesek. Azonban jellemzően mi erasmusos diákok, magunknak szervezünk kisebb nagyobb utazásokat, programokat.

Fogadó intézmény, tanulmányok/szakmai gyakorlat bemutatása és értékelése

A Poznan University of Techology igen jó nevű egyetemnek számít Lengyelországban. A műszaki pályára készülő lengyel diákok jellemzően ide jelentkeznek. Ebből következik, hogy az oktatás színvonala kiváló.

Az erasmusos hallgatóknak angolul folyik az oktatás. A tanárok segítőkészek, és elsősorban a kreatív munkára ösztönöznek, nem pedig a lexikális tudásunkat gyarapítanák. Én külön örülök, hogy olyan tárgyakat tanulhatok, amiket az otthoni egyetemen nem tanítanak.

 

Nyíregyházi Egyetem / University of Nyíregyháza / Erasmus +

Minden jog fenntartva!
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
All rights reserved!
Co-funded by the European Union. The content of this publication does not neccessarily reflect the official opinion of the European Union.