Új duális képzés indul – szakmai kerekasztal volt az egyetemen

A duális képzés eredményeiről, a mérnöki szakokon folyó képzések szervezésével kapcsolatos feladatok egyeztetésére szerveztek szakmai kerekasztal megbeszélést 2020. február 6-án a Nyíregyházi Egyetemen. A képzésben együttműködő partnerekkel való egyeztetés után a ”NYE-DUÁL – Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Észak-Kelet-Magyarországi térség felemelkedéséért” elnevezésű projekt további feladatait mutatták be az egyetem oktatói.

 

A szakmai programon a gépész-, közlekedés-, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépész- és mezőgazdasági mérnök szakokon folyó duális képzés 2019/20-as tanév I. félévének tapasztalatai, valamint a vállalati és egyetemi tapasztalatok alapján felmerülő fejlesztési javaslatai is megvitatásra kerültek.

A szakemberek egyeztettek a 2019/20-as tanév II. félévi duális gyakorlati képzés előkészítésről, feladatairól, de szóba került a a 2019/20-as tanév II. félévi üzemi tematikáinak, gyakorlati képzési programjainak kidolgozása is, valamint a duális képzések meghirdetésének teendői, feladatai a 2020/21. tanévre vonatkozóan.

Dr. Kovács Zoltán intézetigazgató köszöntője után Dr. Szigeti Ferenc a gépészmérnök szak szakfelelőse, valamint Dr. Sikolya László projektmenedzser adott tájékoztatást a duális felvételi és pótfelvételi időszak eredményeiről, majd beszámoltak az „NYE-DUÁL” című, duális képzés fejlesztését célzó pályázat aktuális feladatairól. A tájékoztatók után a duális képzési partnerek, cégek, szervezetek képviselői mutatták be vállalatukat és a duális képzésben szerzett tapasztalataikat, majd jövőbeni elvárásaikat osztották meg a résztvevőkkel.

Az értekezleten elhangzott: „a Nyíregyházi Egyetem a 2020/2021-es tanévre is meghirdeti – vállalati partnereivel közösen – duális képzéseit, melyre a hagyományos felvételi eljárásban 2020. február közepéig lehet jelentkezni. A duális képzés iránt érdeklődő, leendő partnerszervezetek jelentkezésére is lehetőség nyílik szeptember végéig. Az egyetemmel korábban szerződés kötött cégek és szervezetek visszajelzései alapján, e képzési forma kiválóan alkalmas lehet a munkatársak utánpótlásának biztosítására.”

Újdonságként elhangzott: a járműmérnöki alapképzési szak a következő tanévtől duális formában is indul,  ill. 2020. júniusától egyetemünk elindítja a kooperatív képzést is, amely tovább bővíti a vállalatokkal együttműködésben szervezett gyakorlatorientált képzési formák körét.

   

További információkat a Nyíregyházi Egyetem honlapján találnak az érdeklődők.