Eötvös gyakorlósok „tokaji teszt”-je

Mielőtt bárki is véletlenül arra gondolna, hogy a címben szereplő program a méltán világhírű tokaji borok iskolai programba illesztett kóstolásával függne össze, akkor az téved, bár valamilyen közvetett összefüggés azért mégis megállapítható. Az Eötvös Gyakorlóiskola és az intézményben működő Diák Egyesület 20 diákja (Bakosi Kitti, Csűri Olívia, Molnár Enikő, haraszti Patrícia, Tóbiás Boglárka, Imre Barnabás, Vámos Bence, Barathy Marcell, Szabó Panna, Tóth Bence, Petraskó Dóra, Márkus Nadin, Lengyel Orsolya, Molnár Csaba, Vágó Nikolett, Mudri Mátyás, Urbin Letícia, Borsodi Noémi, Dobos Ádám, Czegle Péter), valamint négy pedagógusa (Filetóth Regina, Hajdú Brigitta, Szécsi Zsolt és Dr. Komáromi István) az elmúlt héten arra vállalkozott, hogy tesztelje a közlemúltban átadott és más sokak által forgalom is vett Nyíregyháza – Tokaj kerékpárutat.

Az iskolában nagy hagyományai vannak az aktív turizmusnak, s ezen belül a természetjárásnak és a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói több olyan programon vehettek és vehetnek részt, amelynek célja - az amatőr sportolás és az iskolán kívüli ismeretszerzés, művelődés („out of School leraning”) jegyében - többek között városunk, Nyíregyháza és környékének, a Nyírségnek valamint a megyénk, illetve a távolabbi tájak, városok és emberek természeti és épített szellemi örökségének a felfedezése és megismerése.

Ennek szellemében szerveztük meg 2017. szeptember 27-én, szerdán a négy 8. évfolyamos osztály (A, B, C, D) 5 – 5 képviselőjéből összeállított csoporttal a Nyíregyháza – Tokaj – Nyíregyháza kerékpártúrát. (A program célja és távja részét alkotja annak az aktív turisztikai programkínálatnak, amelyen belül rövidebb, közepesen hosszú és hosszabb, estenként több tíz-kilométeres távok közül választhatnak diákok és osztályfőnökeik az iskolaév során!) A választott program motívumai között szerepelt például az, hogy a közelmúltban nagyon sok információt hallottunk a régóta várt túraútvonal elkészültéről és forgalomba adásáról, aztán az is, hogy már többen teljesítették ezt az „új” távot, de ugyancsak vonzott az időjárás előrejelzés során prognosztizált verőfényes időjárás is.

Az alapos technikai és szervezési előkészítés után indulva mintegy 6,5 – 7 óra alatt - természetesen több megállóval tarkított pihenőt is tartva - sikeresen, élményeket szerezve, de persze többen is egy kellemes fáradtságot érezve teljesítették a túrát. A kerékpárúton -, mely kifogástalan állapotban van - nagyon jó volt kerekezni úgy, hogy végig biztonságban éreztük magunkat, miközben a 38-as úton óriási gépjárműforgalom dübörgött folyamatosan. Az útvonal- és program teljesítése során némi hiányérzetet talán csak az okozott, hogy a szakaszosan kialakított pihenőhelyeken nem találtunk például hulladékgyűjtőt-tárolót, melynek minden bizonnyal következménye, hogy itt-ott azért eldobott üres műanyag palackok, energiaitalos dobozok és egyéb hulladék szegélyezte a tényleg szépen ívelő kerékpáros túra-utat, útvonalat, valamint az, hogy helyenként a kerékpáros pálya melletti zöldövezeti terület gondozatlannak tűnt.  Szerencsés lenne az is, hogy ezeken a pihenőhelyeken valamilyen fedett „beálló” rendelkezésre állna, ha netén esne az eső…! Az időjárás nekünk kedvezett, s Tokajt elérve egy jól megérdemelt pihenőt és rövid „rendhagyó” földrajz, valamint történelmi ismeretbővítést követően ugyancsak 35 km – t megtéve érkeztünk vissza Nyíregyházára. Nagy élmény volt!

 

         

Nyíregyháza, 2017. október 2.

 

Dr. Komáromi István  

túravezető (igazgató)

A részletes beszámoló (pdf) formátumban itt tekinthető meg.