Elindult a Tanítsunk Magyarországért program az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem is bekapcsolódott a Tanítsunk Magyarországért (TM) társadalmi felzárkóztató programba, amelynek célja térségünk hátrányos helyzetű 7. osztályos tanulóinak segítése. 2019 szeptemberétől kétlépcsős sikeres felkészítés után ebben a félévben megkezdődik a Nyíregyházi Egyetem közel 40 hallgatója számára a mentori munka.

Hallgatóink 30 órás elméleti felkészítés, és három napos nyári tábor után vágnak bele vállalt munkájuk ellátásába. A napokban történnek meg a szerződéskötések, ezután hallgatóink valós élethelyzetben kezdhetik meg a tanulókkal való közös munkájukat, amelyért havonta 30.000 forintos ösztöndíjban részesülnek.

A hallgatók számára TM2 kurzusok keretében a képzésben részvevő oktatók segítségével szupervíziós lehetőséget biztosítunk, így lehetőségük lesz a felmerülő kérdéseik, az előttük álló feladatok megbeszélésére.

A 2019/20 tanév 1. félévétől pedig újabb két újabb (teljes idejű képzésben, valamit részidejű képzésben tanuló) hallgatói csoport csatlakozik be a programba, számukra a TM1 kurzusokban "C" tárgy keretében most kezdődik el az elméleti felkészítés. - tájékoztatott Dr. Baracsi Ágnes, főiskolai docens, a Nyíregyházi Egyetem TM programkoordinátora.