Tánctermet avattak a Nyíregyházi Egyetemen

Elsőként mezőkölpényi dallamokat játszottak a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének hallgatói, így alapozták meg a jó hangulatot azon az ünnepségen, melyen felavatták és átadták a Nyíregyházi Egyetem új tánctermét, amelyet a táncos és próbavezető alapképzési szak néptánc specializációján tanuló hallgatók képzését segíti a jövőben. A március 9-ei programon Dr. Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár, Dr. Kovács Ferenc polgármester, Lipők Sándor, miniszteri biztos és Ferencziné dr. Ács Ildikó, oktatási rektorhelyettes köszöntőjét követően vágták át a nemzeti színű szalagot.

Régi vágy volt a városlakók, a térségben élők és tanulók, valamint intézményünk részéről, hogy újból induljanak a Táncművészeti Egyetem képzései Nyíregyházán is, a Nyíregyházi Egyetemen. Ezt valósította meg a két felsőoktatási intézmény a fenntartó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztetése mellett, amikor a szervezetek 2015 novemberében aláírták az erről szóló együttműködési megállapodást – hangzott el az ünnepségen. Az első évfolyam 2016. szeptemberében kezdte meg a tanulmányait a táncos és próbavezető alapképzési szak néptánc specializációján, jelenleg 25 fő tanul Nyíregyházán.

 

Ebben az együttműködésben nagyon sok lehetőség rejlik, hiszen két felsőoktatási intézmény, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem megállapodásán alapul. A képzés sikeres és különösen fontos, hogy az országban először Nyíregyházán indulhatott el ez a kihelyezett tagozat – emelte ki köszöntőjében Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.

 

Nyíregyháza város méltán büszke színes és magas színvonalú kulturális életére, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a fesztiválok városa vagyunk; büszkén ápoljuk népi hagyományainkat, aminek művelését kiemelten támogatja Nyíregyháza önkormányzata. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy a városban hagyománya van a néptáncnak, nagy szükség van a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberekre. A Nyíregyházi Egyetem szakmai munkáját méltatva hangsúlyozta, hogy fontos az itt oktató szakemberek és a város kulturális élete szempontjából is, hogy a hallgatók városunkban tudnak tanulni.

 

Ezt követően Ferencziné dr. Ács Ildikó, az egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy Nyíregyháza város Budapest mellett az egyetlen olyan település, ahol a népi kultúra ápolása és továbbadása az alapfokú művészetoktatási képzéstől a középfokon át a felsőoktatásig képviselve van. Ez nemcsak a néptáncra, hanem a népzenére is vonatkozik. Mindezt komplex rendszerré egészíti ki a táncegyüttesek, a civil szervezetek munkája. Ezt palettát szeretné a Nyíregyházi Egyetem bővíteni új továbbképzések indításával; erősítve ezzel azt a szakmai munkát, melyben a néptánc, a népzene és a népi kultúrák, hagyományok művelésével foglakozó szakemberek képzése folyik.

 

A programon jelen volt Bíró István Ferenc, tanársegéd, a helyi képzésért felelős vezető, valamint a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola részéről Károly Enikő, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium intézményvezetője és Szilágyi Zsolt, a táncművészeti tagozat vezetője is, hiszen az iskola aktív részvételével, szakmai támogatásával folyik a táncos és próbavezető szakon tanulók képzése.

 

A köszöntő beszédeket követően Dr. Palkovics László, Dr. Kovács Ferenc, Lipők Sándor és Ferencziné dr. Ács Ildikó vágták át a nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan is átadták a Nyíregyházi Egyetem új tánctermét.