Sikeres sporttudományi kongresszust rendezett az egyetem

Nyíregyházán, a Nyíregyházi Egyetemen 2019. június 5-7-e között rendezték meg 16. Országos Sporttudományi Kongresszust. A több mint kétszáz sportszakember részvételével zajlott eseményt immáron második alakalommal rendezte meg az intézmény, hat évvel korábban is volt már itt hasonló kongresszus. A résztvevők sportszakmai és sporttudományi előadások keretein belül ismerkedhettek meg a hazai sporttudományos kutatások legfrissebb eredményeivel.

Az idei Országos Sporttudományi Kongresszus mottójául a „Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában” szlogent választották a szervezők. Az esemény helyi szervezője a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézete volt, főszervezője a Magyar Sporttudományi Társaság, fővédnökei pedig dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere valamint Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora, védnökei: Dr. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Seszták Oszkár a megyei közgyűlés elnöke, valamint Dr. Kvancz József, az egyetem kancellára.

Az idei kongresszus valóban a legek kongresszusa volt – emelte ki a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke. Prof. dr. Tóth Miklós. A 3 nap alatt közel 160 előadás várta az érdeklődőket. A Nyíregyházi Egyetem rutionos szervezőnek számít, hiszen másodszor helyszíne a Kongresszusnak, hat évvel ezelőtt is itt találkozott a sporttudományi szakma, ami az itt dolgozó oktatók szakmai presztízsét is emeli.

„Városunkban a sport és az egészség kéz a kézben jár” – mondta Dr. Kovács Ferenc polgármester. Kiemelte, folyamatosan bővül a kerékpárút-hálózat, kedvelt az erdei tornapálya, a szabadtéri kondiparkok és az ovis sportpályák, de a közelmúltban megépült a Jégpálya, most pedig jó ütemben halad többek között a Bujtosi Uszoda építése és további sportberuházások várhatóak! – hangsúlyozta a polgármester, üdvözölve, hogy újra városunkba látogatott a konferencia.

A Kongresszuson a „Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában” mottó keretében terítékre kerültek a sporttudomány területét teljes mértékben lefedő témakörök, a természettudományos kutatási eredményektől a társadalomtudományi vizsgálatok, elemzések bemutatásáig. A főbb témakörök voltak a teljesség igénye nélkül: olimpia, versenysport, egyetemi sport, utánpótlás-nevelés, sportorvoslás, prevenció, rehabilitáció, sportpszichológia, sport-innováció, sportgazdaság, sportturizmus, sportélettan, sportpedagógia, extrém sportok.

Nagyon fontos a Nyíregyházi Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézete számára is, hogy megrendezhettük az idei konferenciát, melyet a résztvevők és a szervezők is eredményesnek, magas színvonalúnak ítéltek meg, ez a megtiszteltetés azt is jelenti, hogy a hazai sporttudományi élet palettáján előkelő helyet foglal el a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetében folyó sporttudományi és sportszakmai, valamint oktatói munka. A szakmai előadásokon sok új ismeretet, új tudományos eredményt hallottak a résztvevők, melyeket beépíthetnek a tudományos és oktatói munkájukba, illetve fontosnak tartják a szervezők, hogy egy ilyen esemény során új szakmai vagy személyes szakmai kapcsolatok a résztvevők között. – tájékoztatott Dr. Vajda Ildikó, intézetigazgató.

A kongresszus keretében került sor az Európai Unió által támogatott, az európai sportszakma munkaerőpiaci helyzetét elemző, és annak eredményeit bemutató „ESSA-SPORT” project záró workshopjára is. Említésre méltó még és külön érdekessége az első nap eseményeinek, hogy „Célkeresztben az extrémsportok” címmel kifejezetten ezen speciális területtel foglalkozó sportszakmai, sporttudományi szekcióra is sor került.

 

           

Az eseményről készült fotók az egyetem honlapjának képtárában és az intézmény facebook oldalán is megtekinthetők.