Együttműködés a RowanHill Globallal

2017. március 23-án stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetem a RowanHill Global nemzetközi technológiai tanácsadó céggel. A két szervezet a jövőben informatikai és smart technológiák fejlesztésében is együtt kíván működni.
 
A RowanHill Global nemzetközi technológiai tanácsadó cég elsősorban smart típusú városi megoldások fejlesztésével, ún. fintech banki tanácsadással és app fejlesztéssel, a hazai és nemzetközi üzleti partnerek támogatásában és egymásra találásában segít, stratégiai tanácsadással és megújuló energia szolgáltatásokkal, napelemrendszerek fejlesztésével foglalkozik.

 
Az aláírást megelőző konferencián Dr. Kvancz József, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, bízik abban, hogy a két szervezet hosszú távú stratégiai együttműködést tud kialakítani, a felsőoktatási intézmény kutatási és szolgáltatási portfólióját közösen fejleszteni, illetve erősíteni tudják a smart és informatikai megoldások és kutatások fejlesztéséhez kapcsolódó egyetemi projekteket.
 
Ezt követően Dr. Dombi Vikor, a RowanHill Global tulajdonosa, majd Dr. Kocsis Gergely ügyvezető igazgató mutatta be a cég működését, az általuk javasolt kapcsolódási pontokat és fejlesztési lehetőségeket, melyek a Nyíregyházi Egyetem jövőbeni fejlődését segíthetik.
 
Benedek Péter, ICT üzletágvezető a cég informatikai és oktatási fejlesztéseiről beszélt, Répásy Bálint üzletfejlesztési igazgató pedig a kutatás-fejlesztés-innováció lehetőségeiről osztotta meg gondolatait.
 
Bartal Csaba, a Private Sentinel Ltd. vezérigazgatója a hasonló nevű, általuk fejlesztett mobil biztonsági applikációt mutatta be, mellyel veszély, támadás esetén gombnyomásra értesíthető a rendőrség, tűzoltóság is, illetve kiegészítő funkcióként gyermekek és idősek számára is készült smart óra, amely hasonló riasztási funkcióval rendelkezik mint az applikáció.

 

 
 
Dr. Nagy Zsolt, az egyetem Innovációs Irodájának vezetője a felsőoktatási intézmény bemutatása mellett a korábbi pályázatokról és fejlesztésekről tartott előadást. Czégé Sándor a printmagus.com Zrt. kereskedelmi igazgatója a nyomdaiparban használható, általuk fejlesztett smart megoldásokról beszélt, majd a printmagus.com felhasználóbarát nyomdai rendelőfelületét mutatta be.
 
A program végén került sor a Nyíregyházi Egyetem és a RowanHill Global nemzetközi technológiai tanácsadó cég közötti stratégiai együttműködési megállapodás aláírására, melyet Dr. Kvancz József, az egyetem kancellárja és Dr. Kocsis Gergely, a RowanHill Global ügyvezető igazgatója láttak el kézjegyükkel.