Megyei PénzSztár verseny volt az egyetemen

Ötödik alkalommal rendezték meg a PénzSztár Hazai és Határon túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyét. Az országos selejtező megyei helyszíne 2017. október 26-án a Nyíregyházi Egyetem volt, ahol egy nyíregyházi és négy megyei intézmény mérettette meg magát.

 

A Nyíregyházi Egyetem adott otthont a PénzSztár elnevezésű Hazai és Határon túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Verseny megyei selejtezőjének. A két internetes előválogató után, 15 csapat mérte össze tudását, országszerte 23 helyszínen. A megmérettetés célja, hogy a diákok számot adjanak a már meglévő pénzügyi, gazdasági, illetve vállalatirányítási tudásukról és bővítsék is azokat, a feladatok megoldásán keresztül.

 

A megyei fordulókon helyszínenként, öt darab, négy fős csapat vett részt. A diákok a játék során semmilyen külső segítséget, segédletet nem használhattak. A zsűri javította a kitöltött feladatlapokat, de voltak összetettebb kérdések is.

 

A program elején köszöntőt mondtak a zsűri tagjai, elsőként elnöke Csillag Tamás, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója, majd dr. Ondi Sándor, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóügyi igazgatóhelyettese és Tilistyák Péter, a Budapest Bank nyíregyházi fiókvezetője. Az verseny játékvezetője dr. Vonza Andrásné, a NAV Képzési Intézetének képzési főreferense volt.