Pál György regionális szavalóverseny az egyetemen

„Az ember nem komoly tizenhét évesen…” címmel rendezett szavalóversenyt középiskolások számára a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, valamint a TIT Jurányi Lajos Egyesülete. A verseny megnyitóján dr. Karádi Zsolt mutatta be az Irodalom Tanszék néhai tanszékvezetőjének, Pál Györgynek az életútját, majd lánya, Pál Andrea, a Krúdy Gyula Gimnázium tanárnője emlékezett vissza édesapjára. A versenyen nyolc középiskola tizennégy diákja mondott el a témához szorosan vagy lazábban kapcsolódó, szabadon választott verset.

 
Az első lett Farkas Fanni, a Krúdy Gyula Gimnázium diákja (felkészítő tanár: Pál Andrea), 2. helyezést ért el Kopasz Kornélia, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja (felkészítő tanár: Ficzéné Kovács Zsuzsanna), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott Tóth Annamária, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója (felkészítő tanára: Ben Slimenené Czipa Boglárka Piroska). A TIT különdíját Orosz Róbert, a Krúdy Gyula Gimnázium versmondója kapta.