Tanítsunk Magyarországért! Hallgatók mentorálhatnak diákokat

2018. december 5-én Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora, Nagyné dr. Schmelczer Erika, tanárképzési főigazgató, valamint Gonda Viktória és Sebők Edit, az egyetem hallgatói vettek részt a Tanítsunk Magyarországért! című program megnyitó rendezvényén. A programot az Innovációs és Technológiai Minisztériumban rendezték.

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul a hazai egyetemeken. A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével.

„A projekt célul tűzte ki a kistelepülésen élő általános iskolások támogatását tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, továbbá az egymásról való gondoskodást és a közösséghez tartozás élményének megélését.” – hangzott el az eseményen. A program a 2019/2020-as tanévben – Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya – megyében és ötven településen indul el. Része, hogy egyetemisták mentorálnak 7 és 8 osztályos iskolásokat, amiért ösztöndíjban részesülnek. Ha a diákok eredményei javulnak a mentorok további juttatásra számíthatnak. Az államtitkár arra biztatott, hogy az érdeklődő egyetemisták már januártól vegyék fel a programhoz való csatlakozás feltételéül szolgáló kurzusokat az érintett településekhez közel eső egyetemeken.

Jelenleg egy három pilléren álló mentorálási csomag készült el, melynek a Nyíregyházi Egyetem hallgatóit érintő része, az egyetemi mentorprogram várhatóan 2019 szeptemberében indul, négy megyében, négy hazai egyetem bevonásával (Debreceni Egyetem, Pécsi Egyetem, Miskolci Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem)

A Nyíregyházi Egyetem (bármely szakos) hallgatói önkéntes alapon 20 hátrányos helyzetű iskolában a 7. és 8. osztályokban vállalhatnak mentorálást. Egy mentorhallgatóra 4-5 tanuló jut. A heti egy alkalommal megszervezett foglalkozásért havi nettó 30.000 Ft ösztöndíjban részesülnek. 2019. februártól C típusú, szabadon választható tantárgy keretében készítjük fel a hallgatóinkat a mentori feladat ellátására. – ismertette a program részleteit Nagyné dr. Schmelczer Erika, a Nyíregyházi Egyetem tanárképzési főigazgatója.