NYÍLT NAP lesz a Nyíregyházi Egyetemen

Színes és informatív programokkal teli Nyílt napra várják az érdeklődő végzős középiskolásokat, gimnazistákat, szüleiket, tanárokat a Nyíregyházi Egyetemen, 2019. november 6-án (szerdán) 10:00 órától az egyetem B épületének, Kodály termében.
 
A nagyszínpadon zenei, táncos és szórakoztató programok mellett, a hallgatók bemutatják az egyetem mindennapjait, a tudományos kutatási lehetőségeket, szórakozási és szabadidős programokat, ösztöndíj lehetőségeket, majd előadásokat hallgathatnak a résztvevők az egyetem képzési kínálatáról, tanácsokat osztanak meg az előadók a jelentkezésekkel kapcsolatban.
 
A szórakoztató programok között rövid koncertet ad Nagy Bogi énekes. 
 
A délelőtt folyamán információs standokon mutatkoznak be az egyetem intézetei, képzési egységei, ahol az érdeklődők ki is próbálhatják az oktatásban használt eszközöket és az oktatóktól, hallgatóktól közvetlenül informálódhatnak az egyes szakokról is. A nagyszínpadi eseményeket követően 11:15-től lehetőség nyílik az egyetem létesítményeit megtekinteni, az intézetek bemutatókat is szerveznek a diákoknak.