Nyelvészeti konferenciát tartottak az egyetemen

A Leánykálvineum Református Tanítóképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért Alapítvány, a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete, valamint Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete szervezésében rendezték meg szeptember 21-22-én a Nyíregyházi Egyetem dísztermében az „Erős várunk, a nyelv” – Az anyanyelv és irodalom szerepe a nemzeti identitástudat kialakításában és fejlesztésben című konferenciát.
 

A konferencia megnyitóján Vassné dr. Figula Erika rektor köszöntőjében az anyanyelv használatának fontosságát és a reformáció nyelvújító szerepét emelte ki, majd hozzátette Luther és a reformáció hatása a közélet, a tudomány, a gazdaság, a zene és az anyanyelv átalakulása, modernizálódása terén is nagy hatással bírt. Dr. Jenei Teréz kuratóriumi elnök, a Tanítóképző Intézet intézetvezetője kiemelte, hogy a konferencia hozzájárul a magyar nyelvi tudat erősítéséhez, hiszen hazai és határon túli szakemberek is előadnak a konferencián.

Ezt követően plenáris előadást tartott Prof. Dr. Balázs Géza nyelvészprofesszor, az ELTE egyetemi tanára, aki a reformáció magyar nyelvre gyakorolt hatását vizsgálta, majd Prof. Dr. Jánosi Zoltán egyetemi tanár „A kő alól”. Nyelvi program, identitás, történetiség Ratkó József életművében címmel tartotta meg plenáris előadását.

A kétnapos konferencián szekcióüléseken hallgathattak előadásokat a résztvevők. Először a Reformáció – nemzeti nyelv – identitás témakörében Tukacsné dr. Károlyi Margit főiskolai tanár, Dr. Minya Károly főiskolai tanár, Dr. Kiss Lajos András főiskolai tanár, Dr. Mester Béla főiskolai docens, Dr. Pethő József főiskolai tanár, Dr. Jenei Teréz főiskolai tanár és Dr. Sebestyén Zsolt adjunktus előadásait hallhatták a részvevők.

A program második napján Műfordítás – irodalom – irodalmi nevelés témakörében Prof. dr. Cs. Jónás Erzsébet professzor emerita, Dr. Ajtay-Horváth Magda főiskolai tanár, Dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár, Dr. Nagy Balázs adjunktus, Dr. Demény Piroska egyetemi docens és Dr. Végh Balázs Béla egyetemi docens előadásai hangzottak el. Az Anyanyelvi nevelés szekcióban pedig Dr. Reho Anna docens, Szikszainé dr. Dobronyi Erzsébet adjunktus, Imre Rubenné dr. főiskolai tanár, Tóthné dr. Szűcs Éva adjunktus, Dr. Koi Balázs ny. főiskolai tanár és Kissné dr. Rusvai Julianna főiskolai tanár a témához kapcsolódó tanulmányaikat ismertették a résztvevőkkel.