Miskolci diadal született a Körcsarnokban

Pénteken Miskolcra látogatott a Nyíregyházi Fõiskola SE NB2-es férfi kosárlabdacsapata, ahol a MEAFC csapatától szenvedett vereséget 105-75 arányban.

Jól kezdett az NyFSE

Hegedûs Ferenc tanítványai az elsõ negyedet remekül kezdték(12-8), ám a remegõ kezek hamar, és gyorsan megbosszulták magukat, s a hazaiak 8 perc alatt 32-8-as rohanást produkáltak. Így a csapatok 40-21-es félidei eredménnyel vonulhattak pihenõre.
 
Nem sikerült feljavulni

 A második felvonás sem hozott változást a vendégjátékéban, hiszen a magasságfölénnyel, s a vendégek erõszakosságával nem tudtak mit kezdeni a fõiskolások. A negyedik negyedben feltámadt a Hegedûs csapat, köszönhetõen a remek védekezésnek, de ez már kevés volt ahhoz hogy redukálja a két gárda közti különbséget, így alakult ki a 105-75-ös végeredmény. Az egyetemisták így továbbra is õrzik a 4. helyüket az NB2 tabelláján, nos ami a fõiskolásokat illeti, bizakodnak hogy megszületik szezonbeli elsõ gyõzelmük…
 
MEAFC- Nyíregyházi Fõiskola SE 105-75
 
Hegedûs Ferenc: Jól kezdtük a mérkõzést, sikerült meglepni a hazaiakat, ám a második negyedbeli tanácstalanság és pontatlanságnak köszönhetõen elvéreztünk. Sokat kell még dolgoznunk, azt hiszem…..
 
Balogh Gyula