Elsők voltak: pilóták, akik 50 évvel ezelőtt új korszakot nyitottak a hazai repülésben

Három pilóta, három különleges életút. A közös bennük, hogy mindhárman annak az osztálynak a hallgatói voltak, amely elsőként végzett az akkor újonnan létrejött nyíregyházi főiskolán. Még pedig fél évszázaddal ezelőtt. Pokoraczki András közel 29 ezer felszállást teljesített és 39 típuson repült pályája során. Pusztai László 38 600 felszállással és több mint 13 ezer repült órával büszkélkedhet. Darida Tamás 43 évet töltött a felhők felett, ebből 34-et parancsnok pilótaként.

Repülőmérnök képzés

2022.01.20-án a Nyíregyházi Egyetemen 9 fő repülőmérnök hallgató tett sikeres záróvizsgát.
Ebből az alkalomból beszélget Petrovszki Balázs 2. éves Repülőmérnök hallgató :

  • Szelestey Gyula ny. főiskolai docenssel
  • Révész Dávid Repülőmérnökkel és
  • Rozgonyi Lászlóval a Wizz air elsőtisztjével

In memoriam Géczi László

Géczi László 1937. március 16.-án született a Borsod megyei kis településen, Kupán, egy szegény földműves család nyolcadik gyermekeként. Az általános iskolát Lakon, a középiskolát pedig a Sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Technikumban végezte. Mint utolsó gyermek, a család kedvence volt. Bár szegénységben éltek, apja bíztatására jelentkezett továbbtanulásra. 1957 szeptemberében nyert felvételt a Budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára, ahol 1962 januárjában kertészmérnöki oklevelet szerzett.

Szezonzáró futam a Tura Ringen!

2021. december 4-én csípős, hideg szombat reggellel vette kezdetét a tura ringi 2021. évi amatőr autós versenysorozat szezonzáró futama. A -8 C°-os pálya körüli hőmérséklet rövid időre áthidalta az előző napok jelentős csapadékmennyiségét. Az előkészített pálya asztallap simaságú, keményre fagyott volt. A gyalogos pályabejárás alkalmával felcsillant a remény „talán most”, hiszen ideálisak a körülmények egy jó szerepléshez. Az előző edzés óta a Mitsubishi új lengéscsillapítókat és átalakított hűtőradiátor felfogatást kapott, így pilótánk Kovács Árpi és a szervizcsapat is nyugodtan várta a rajtlámpa kialvását.

Együttműködési megállapodás a Baromfi-Coop Kft-vel

December 3-án a Nyíregyházi Egyetem dísztermében írták alá azt az együttműködési megállapodást, mely keretében a Nyíregyházi Egyetem két duális képzésén, a mezőgazdasági mérnöki és a mezőgazdasági- és élelmiszeripari gépészmérnöki alapképzési szakán tanuló hallgatóknak gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít a jövőben a Baromfi-Coop Kft. A megállapodást az egyetem részéről Vassné prof. dr. Figula Erika rektor és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár, a Baromfi-Coop Kft. részéről Bárány László, ügyvezető igazgató írta alá, aki az egyetemet fenntartó Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja is.

In memoriam Prof. Dr. Dudás Illés

Mély megrendüléssel, döbbenettel és fájdalommal tudatjuk mindazon kollégákkal, barátokkal, tanítványokkal és mindazokkal, akik ismerték, hogy Prof. Dr. Dudás Illés a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Gyártástudományi Intézetének professor emeritusa, az MTA doktora, a Gépgyártástechnológiai Tanszék korábbi tanszékvezetője, a Nyíregyházi Egyetem részfoglalkozású egyetemi tanára, kutató professzora 2021.november 16-án, életének 80. évében elhunyt.