Mi a tudományos diákkör?

Mit kell tudni a TDK-ról?

 

A TDK, a Tudományos Diákköri Konferenciának a rövidítése, melyet a Műszaki és Agrártudományi Intézet minden év november végén tart meg. Egyúttal jelenti a tanár-diák szakmai együttműködését is diákkörökbe tömörülve, ahol közösen alkotott tudományos művek születnek. A konferencián azok a hallgatók vehetnek részt, akiknek kész kutatási eredményeik vannak műszaki és agrár tudományterületen. A konferencián való részvétel feltétele, hogy a hallgatót/vesenyzőt a konzulense javasolja, ezen kívül elkészíti a dolgozat egyoldalas összefoglalóját, a formai követelmények szerint összeállított dolgozatát leadja és egy szóbeli előadást megtart az ún. bíráló bizottság (3-4 főböl álló zsűri) előtt. Általában nálunk két szekció van: Műszaki (ezen belül: Élelmiszerfeldolgozás, Mezőgazdasági gépesítés, Gépgyártás, Géptervezés, Logisztika és Közlekedéstudomány) és Agrár (amibe beletartozik: Állattenyésztés, Növénytermesztés, Környezetvédelem és Tájgazdálkodás). A bizottság pozitív észrevételekkel kívánja kiemelni a dolgozat erősségét, illetve hibáját, majd zárt ülésen, pontozással dönti el a helyezéseket. A zsűri javaslatára a kiemelkedő kutatási munkával rendelkező hallgató részt vehet a kétévente megrendezésre kerülő OTDK-n (Országos Tudományos Diákköri Konferencia), melyet egyetemek és főiskolák rendeznek meg.

 

Milyen előnyei vannak, ha valaki részt vesz a TDK-n?

 

A TDK-n való részvétellel gyakorlatot, tapasztalatot szerezhet a munka világába készülő hallgató, mert fejlődik az előadói-, problémamegoldó- és vitakészsége. Itt meg kell jegyezni, hogy a mérnöki munka során sok esetben találkozunk ilyen helyzetekkel (beszámoló, értekezlet megtartása). Az időben elkészített TDK dolgozat kis módosítással szakdolgozattá alakítható, - megfogadva a bírálók építő javaslatait -, hiszen hasonló követelményeket támasztunk mindkét dolgozattal szemben. Emellett a TDK-n való szereplés és helyezés plusz pontokat jelent az MSc képzés rendszerében – természetes annak, aki szeretné továbbképezni magát. És végül meg kell említeni, hogy a helyezetteket (I-III. és különdíjas) erkölcsi- és anyagi elismerésben is részesíti az intézmény.

 

További infók a TDK-ról…

 

Ha érdekel a TDK dolgozat felépítése, színvonala, akkor keresd fel a tanszéki könyvtárakat, ahol a korábbi TDK-n megvédett dolgozatok egy-egy példányát tároljuk.

 

Ha többet szeretnél tudni a konferenciáról, akkor látogasd meg a soron következő őszi Intézeti Konferenciát, illetve írj az intézeti TDK elnöknek: antal.tamas@nye.hu (Dr. Antal Tamás, főiskolai docens) vagy további információt olvashatsz még az OTDK-ról: www.otdt.hu.