Több mint kétszázan idézték fel az elmúlt ötven év emlékeit

A Nyíregyházi Egyetemen és annak jogelődjében 1968 óta folyik felsőfokú pilótaképzés, amely Magyarországon egyedülállónak számít. Az elmúlt 50 év alatt minden évben indult évfolyam, így 2018 szeptemberében immár az 51. évfolyam kezdte meg tanulmányait. A fél évszázados jubileum alkalmából ünnepi konferencia keretében tekintettek vissza oktatók, szakemberek, pilóták, jelenlegi és volt hallgatók az elmúlt öt évtizedre.

Több mint kétszázan jöttek el a jubileumi programra, amelyen nyugdíjas pilótákkal, jelenlegi hallgatókkal, a Légügyi Hivatal, a katonai és mezőgazdasági repülés, illetve több légitársaság képviselőjével is találkozhattunk. 1971-ben végeztek az első évfolyam hallgatói, közülük kilencen vettek részt a rendezvényen. Ők az 1970-es években elfogadott forma szerint jelentést tettek az oktatójuknak, majd mindenki az eget kémlelte, ahol Veres Zoltán műrepülő világbajnok tartott bemutatót. Azok, akik egy időben jártak az intézménybe, természetesen azonnal megtalálták a kapcsolódási pontokat, de igaz volt ez a hetven- és húszévesekre egyaránt: hivatásuk és egyben szenvedélyük a repülés, amely kifogyhatatlan témát biztosított a jóízű beszélgetésekhez. Akár napokig is folytatták volna, de sietniük kellett a Nyíregyházi Egyetemre, ahol az intézmény és a Tréner Kft. közös eseménye konferenciával folytatódott.

Ötven éve, 1968-ban kezdődött Nyíregyházán a hivatásos repülőgépvezetők képzése. A képzés tartalma mindvégig igazodott a piaci igényekhez. A 80-as évek végéig elsősorban mezőgazdasági pilótákat, utána 2004-ig kereskedelmi pilótákat, azóta pedig közforgalmi pilótákat képeznek.

Az eseményen a végzett évfolyamok közül legnagyobb létszámmal a már nyugdíjas pilóták és a képzésben jelenleg bennlévő hallgatók vettek részt, de - elsősorban a Nyíregyházán végzett hallgatókkal - képviseltette magát a Légügyi Hivatal, a Wizzair, a Ryanair és Travel Service légitársaságok, a katonai repülés, a kisgépes és mezőgazdasági repülés, valamint a karbantartó szervezetek is. Voltak olyan volt hallgatók, pilóták, akik Kínából és az USA-ból jöttek haza erre a találkozóra. Az 1971-ben végzett I. évfolyamból 9 fő vett részt a rendezvényen, akik a repülőtéren – a 70-es években elfogadott forma szerint – jelentést tettek az oktatójuknak, majd megkoszorúzták az elhunyt repülősök márványtábláját.

A Nyíregyházi Egyetemen tartott ünnepségen a képzés 50 éves múltjának fontosabb eseményeit idézték fel. A jubileumi konferencia fontos, emlékezetes mozzanata volt a "Generációk találkozása", melynek keretében az 1971-ben végzett 1. évfolyam hallgatói jelképesen kezet fogtak a jelenlegi 50. évfolyam hallgatóival, majd közös fénykép is készült a jelenlévő ünneplőkről.

Az érdeklődők megtekinthették az egyetem laboratóriumait, a repülőgép szimulátort, majd az est díszvacsorával és baráti, szakmai beszélgetéssel zárult.

Forrás: www.nye.hu / www.szon.hu / www.nyiregyhaza.hu / Fotók: Béres Tamás és Szarka Lajos

További képek és médiamegjelenés:
www.szon.hu

www.nyiregyhaza.hu

Forrás: http://kolcseytv.hu/vig-kend-2018-09-21-50-eves-a-nyiregyhazi-pilotakep…