VALÉTA (Mérnökavató Szakest) az Intézetben

A Műszaki és Agrártudományi Intézetben 2018. január 18-án került sor a mérnökjelöltek záróvizsgájára. A sikeresen záróvizsgát tett hallgatók a hagyományoknak megfelelően VALÉTA ünnepségen (Mérnökavató Szakesten) vesznek részt.

 

A VALÉTA több évtizedes szép hagyomány, a jogelőd intézményekből eredeztetve. A január 19-én tartott  ünnepségen is, a vacsora után az utóbbi években kialakult vidám ceremónia keretében zajlott a mérnökavatás. A szakest ceremónia mesterének irányításával - aki idén is Kerekes Benedek tanár úr volt -  , egy humoros tanár-diák "produkció" után minden jelenlévő újdonsült mérnök és intézeti munkatárs bejegyezte nevét a szak emlékkönyvébe, majd közösen elénekeltük a VALÉTA nótákat. A Mérnök Ima elhangzását követően  jóízűen  elfogyasztottuk a VALÉTA tortát.  Az est hátralévő részében a jelen lévő ifjú mérnökök és tanáraik kötetlen formában emlékeztek vissza az itt töltött időszakra, a hajnalig tartó zenés, táncos szórakozás (mérnökbál) keretében.