Alapítványi est a tanítóképzésért

Jótékonysági gálaműsort rendezett a Leánykálvineum Református Tanítónőképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért Alapítvány április 25-én az egyetem Nagyelőadójában. Az est műsorában Szőke Bence verssel és mesével szórakoztatta a közönséget, majd a Szent Imre Kicsinyek Kórusa énekében gyönyörködhettek a vendégek. A műsort is vezető Spisák István Szécsi Pál-dalokkal lépett színre, Balogh Roland szintén énekkel mutatkozott be. Az est sztárzenekara, a részben egyetemi hallgatókból álló Ham Ko Ham, az X faktorból már ismert és új szerzeményekkel egyaránt nagy sikert aratott. A műsort játékával a vadászkürtöt és trombitát is megszólaltató Vitális Zsombor foglalta keretbe. Köszönet azoknak, akik a jegy megvásárlásával támogatták az alapítványt, illetve rajta keresztül a leendő tanítókat.