Kísérletezés, robotok, kíváncsi látogatók – Kutatók Éjszakája az egyetemen

Robotok, szimulátoros repülés, bemutató az elektronmikroszkóp laborban, csillagkémlelés, turisztikai előadás, valamint kémia- és fizika show is várta az érdeklődőket a Nyíregyházi Egyetemen, az idei Kutatók Éjszakája programjai között.

 

2018. szeptember utolsó péntekjének délutánján és estéjén több száz látogatóval, iskolás diákokkal, tanárokkal, családokkal és kíváncsi fiatalokkal telt meg a Nyíregyházi Egyetem, ahol több száz vendég tekinthetett be a felsőoktatási intézmény életébe, kutatásaiba, valamint a laborok, tantermek eszközeit is kipróbálhatta. Ilyen volt a Kutatók Éjszakája programsorozata idén.

   

 

Dr. Kovács Zoltán mb. általános rektorhelyettes köszöntőjét követően dr. Beszeda Imre fizikus robotikával fűszerezett fizika bemutatójával indult a programsorozat. Repülőgép szimulátoros bemutató, fizika-kémia show, fénytani jelenségek vizsgálata, vidám tudományos kísérletek, előadás a meggazdagodásról, valamint programozható robotok is várják - többek között - a tudományos élmények iránt érdeklődőket. Több mint húsz helyszínen hatvannál több esemény, program, kísérletezési- és felfedezési lehetőség várta a vendégeket, így felfedezhették a világűr rejtett titkait, analitikai műszerekkel vizsgálódhattak, ásvány- és kőzettani bemutatón vehettek részt, rovarokat vizsgálhattak mikroszkóppal, betekinthettek a mezőgazdasági és gépészeti műhelyekbe, laboratóriumokba, sportprogramokon és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos bemutatón vehettek részt. Megtudhattuk, hogy mik azok a start-up vállalkozások, mik az emberi jogok, valamint tippeket kaphattunk az egyetem oktatóitól a meggazdagodáshoz. A terrorizmus és a vadászati turizmus mellett, a Himalájára is eljuthattunk előadóink segítségével… Bemutatkozott az egyetem lepkegyűjteménye, így a Kárpát-medence tarkalepkéit csodálhatták meg a kíváncsi szemek.

Az egyetem B épülete zenétől is hangos volt aznap, hiszen a Kodály Zoltán Kulturális Centrumban tartották a Középiskolások országos V. zenei versenye különdíjasainak hangversenyét is.

Az eseményről készült fotókat az egyetem honlapjának képtárában és az intézmény facebook oldalán is megtekinthetik.